
Ördög Nóra nem akart csalódást okozni férjének, ezért még ezt is bevállalta – Fotók
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA TV2 sztárja és férje elszökött romantikázni.
Ördög Nóra és Nánási Pál kétségtelenül az ország egyik legismertebb házaspárja, szoros kapcsolatukról pedig ódát lehetne zengeni, így nagyon nehezen viselték az időt, amig Nóri elhagyta az országot az Ázsia Expressz forgatása miatt.

Fotó: Szabolcs László/Hot magazin!
Most pedig úgy látszik, hogy igyekeznek bepótolni a kimaradt időt, úgy tervezték ugyanis, hogy romantikáznak egy kicsit, aminek a helyszínéül a festői szépségű Olaszországot választották, ahol az első állomásuk Trieszt volt. A kalandról Ördög Nóra több fotót is megosztott az Instagram-oldalán, amik alapján gyorsan világossá vált, hogy a dolgok nem éppen úgy alakultak, ahogy tervezték.
Palkó nagyon gondosan választott szálláshelyet Toscanában. Azt mondta, mindenképpen látni szerette volna, ahogy pihengetek a medenceparton. Nem akartam csalódást okozni
– írta a TV2 sztárja az Instagram-oldalán a fotókhoz, amelyeken jól játszik, hogy a várva várt meleg idő helyett a hideg fogadta a szerelmespárt. A sztármami azonban így is szeretett volna férje kedvében járni, így kipróbálta a medencét.
Követői közöl többen aggodalmukat fejezték ki, féltik ugyanis Nórit, hogy beteg lesz a merész mutatvány miatt.
Meg ne fázz!
– írta például valaki.

Top hírek

Álomdekoltázs: így várta Jason Derulót a Házasság első látásra sztárja
Az exfeleség nem sokat bízott a képzeletre...

Szandi bevallotta: évekig fel sem fogtam
Így nézett ki Szandi az első nagylemeze megjelenés előtt!

Ez király! – Felrúgta a protokollt egy alattvaló, III. Károly király válasza mindent vitt
Egyetlen mondat csodákra képes
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre