
Ő a legdögösebb 60 feletti nő: Elizabeth Hurley mindenkit elkápráztatott
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
Már nem kell sokat várniuk G.w.M rajongóinak.
Sokan akkor ismerték meg G.w.M nevét, amikor összejött az egykori szépségkirálynővel, Kulcsár Edinával, akivel azóta is nagyon boldogok együtt, hiszen összeházasodtak, megszületett az első közös gyermekük, jelenleg pedig úton van a második, akit természetesen már nagyon-nagyon várnak – a rajongóik pedig azt várják izgatottan, hogy kiderüljön, mi lesz a pici neve.
G.w.M folyamatosan ontja magából a fülbemászó slágereket, elképesztően sokan kattintanak YouTube-on a zenéire. Éppen ezért olyan nagy dolog, hogy a rapper most bejelentette, hogy mikor jön a legújabb klipje, amiben ráadásul egy másik előadó is közreműködik, így bőven van miért várniuk a hűséges rajongóinak.
G.w.M bejelentette a közösségi oldalán, hogy szerdán (május 29.) 20:00-kor érkezik a legújabb klipje, amit Dobozi Lacikával közösen készített el.
Az biztos, hogy rengetegen várják már G.w.M klipjét, minden bizonnyal erre is jó sokan fognak majd kattintani, amint kijön. De addig is itt lehet meghallgatni a legutóbbi zenéjét, ami szintén nagyon sikeres lett:
Elizabeth Hurley mélyen kivágott ruhában jelent meg egy eseményen.
A konditeremben is dúl köztük a szerelem.
Már nem az a cuki kisfiú, aki egykor volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.