
Berki Mazsi ismét megtette: a rajongók szóhoz sem jutottak, amikor meglátták!
Mindenki lélegzetét elakasztotta a csinos influenszer.
Mint kiderült, ez is része volt a tervének: "Szerelemben és háborúban mindent szabad".
Nagyon nagy balhé várható a Házasság első látásra következő adásában. Erről Petra beszélt a többieknek a legutóbbi közös vacsorán. Elmondta, életében még senki nem hozta őt olyan kellemetlen helyzetbe, mint a férje, Andris.

Elmondta azt, ha én a vacsorán megpróbálom őt egy kicsit is rosszabb helyzetbe hozni, akkor nagyon durván, még ennél is kellemetlenebb helyzetbe hoz, de fel kell valahogy készülnöm rá, mert úgyis elkerülhetetlen lesz
- mondta Petra, miközben Gyöngyi, Csabi és János kíváncsian várta, pontosan miről is van szó.
Én azért lettem kidobva otthonról, mert hogy én el voltam fáradva
- fogalmazott Petra. Hozzátette, előre megfontolt szándéka volt, hogy elkezdi elhinteni pár embernek, hogy mi történt közte és Andris között.
Azt gondolom, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad. És ez a kapcsolat nyilván nem egy szerelmi kapcsolat, hanem inkább már egy háborús dolognak írnám le. Ezért úgy gondolom, nem biztos, hogy baj, ha némiképpen vannak szövetségeseim.

Mindenki lélegzetét elakasztotta a csinos influenszer.

Sokáig nem hitt magában.

Többet nem szeretne nyilatkozni a témában.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.