Király Linda megtörte a csendet állítólagos műtétjéről, elmondta, mi az igazság





Az énekesnő őszintén beszélt betegségéről.



Megosztás
Szerző: L.A.
Létrehozva: 2024.02.10.
király linda betegség műtét

Súlyos betegséggel küzd Király Linda: több mint hét évvel ezelőtt derült ki, hogy egy alattomos betegség miatt ingázik a testsúlya. Megannyi éhezés és a rengeteg testmozgás ellenére sem mozdult meg a mérleg - vagy még éppen többet mutatott. Néhány nappal ezelőtt az a hír járta az énekesnőről, hogy azonnal meg kell operálni. Linda most elárulta hogy van, és azt is, hogy mi a valóság.

Király Linda
Fotó: Szabolcs László

Király Linda elmondta, hogy mielőtt megismerte volna az ország, pont előtte sikerült lefogynia, a videóklipek felvétele előtt pedig léböjtkúrákat kezdett el, ugyanis szerinte nem lett volna elég vékony - mindezt 17 évesen. Linda idővel észrevette, hogy hiába próbálkozik bármilyen diétával, egyre csak szaladtak fel a kilók, ekkor érezte, hogy valami baj van. Egyre több problémával nézett szembe, azt viszont sokáig nem tudták, hogy honnan ered az egész.

Szép lassan egy MRI-vel kiderült, hogy az agyalapi mirigyemben indult el ez az egész

- mondta Linda. A diagnózisnak pedig már 8 éve, ennyi ideje küzd azért, hogy egészséges legyen.

Ez egy jóindulatú valami, tehát nem kell megijedni ettől. Viszont egy olyan helyen van, ami felborította a hormonrendszert. Nyilván van olyan opció, hogy műtéttel gyógyítják, de én a gyógyszeres kezelést választottam. Szóval nem tudom, hogy ez most hirtelen honnan jött, hogy azonnal műtenek, de szó sincs erről

- szögezte le a énekesnő.


 





 





Ezeket olvastad már?
Elképesztő szögből látható Stana Alexandra dekoltázsa

Elképesztő szögből látható Stana Alexandra dekoltázsa

„Ennél hülyébb kérdést ritkán olvasni” – Tóth Gabi elképesztő kommentcunamit kapott

„Ennél hülyébb kérdést ritkán olvasni” – Tóth Gabi elképesztő kommentcunamit kapott

Házasság első látásra: Andris elvesztette a fejét!

Házasság első látásra: Andris elvesztette a fejét!

Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás