
Gelencsér Timi ilyen nagynéni szeretne lenni
Egy kisbaba érkezése az egész család életét felborítja - a szó jó értelmében. Gelencsér Timi úgy érzi, felelősségteljes és segítőkész nagynéni szeretne lenni.
Pár napja jelentette be a közösségi oldalán Gelencsér Timi, hogy nagynéni lett. A műsorvezető nővére kislánynak adott életet, aki a Diana nevet kapta.

„Nagyon új ez még az egész családunknak. Egyelőre azt is nehezen fogom fel, hogy az anyukánk nagymama lett! Fura belegondolni, hogy van egy kis pici lény, akiért a nővérem és a párja felel.” - mondta lapunknak Timi.
A babázást természetesen az egész család nagyon élvezi, a kis Diana mindenkinek a kezében nyugodtan fekszik.
„Számomra egy kicsit félelmetes, hogy a karomba vegyem Dianát, hiszen olyan kis törékeny még. Úgy érzem, nagy rajtam ilyenkor a felelősség, és kifejezetten odafigyelek, nehogy bármi fájjon vagy kényelmetlen legyen neki.
Amikor először a kezembe vettem, akkor volt bennem egy kis félelem, de izgatottság és kíváncsiság is társult mellé.
- mesélte Timi, majd elárulta, milyen nagynéni szeretne lenni:
„Segítőkész nagynéni szeretnék lenni: ha majd picit nagyobb lesz, vállalok bébiszitterkedést, illetve beszerzek a nővéreméknek bármit a boltból, amire szükségük van. Utoljára, amikor náluk voltam, büfiztettem és befektettem a kis ágyába. Dianának sok nagynénije lesz mindkét oldalról, úgyhogy biztosan sok szeretetet kap majd mindenhonnan.” - ecsetelte Timi, aki rengeteg aranyos ruhácskával ajándékozta már meg az unokahúgát. - „Nagyon várom, hogy lássam a szemén, hogy felismer, meg hogy tudjon gesztikulálva kommunikálni!"

Gelencsér Timi fejlesztő programra viszi el az unokahúgát
Sok csecsemő szenved hasfájástól, ám Timi talált egy olyan megoldást erre, ami pár héten belül segíthet majd a kicsin, ráadásul a mozgását is fejleszteni tudja majd.
„Szerveztem neki egy Baby Spa programot, ahova majd másfél hónaposan szeretnénk először elvinni. Elvileg ez segít a hasfájós babáknak, meg a korai mozgás funkciókat is segít elindítani és fejleszteni."
Top hírek


Muri Enikő: ,,Ez tényleg rendkívüli erőt ad"

A szakértő most elárulta: Harry lehet a következő, aki elveszíti a címeit?
Erre hívta fel a figyelmet a szakértő.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre