„Ez a kötelességem” – órákkal férje halála után színpadra lépett a Jászai Mari-díjas magyar színésznő
Tíz éve hunyt el a színésznő, aki az ország egyik legismertebb komikája volt. Straub Dezső több szép emléket is megosztott a szomorú évforduló előtt. Például az is kiderült, hogy testvéri viszony volt közöttük.
Holnap lesz 10 éve, hogy Csala Zsuzsa, az ország egyik legkedveltebb komikája elhunyt. A színésznő többek között Bodrogi Gyulával, Nyertes Zsuzsával és Straub Dezsővel is együtt játszott. Utóbbival 40 évig dolgozott együtt a Vidám Színpad tagjaként. Azonban kettejük kapcsolata sokkal tovább mutatott a szakmánál, de még a barátságnál is, szinte már testvérként tekintettek egymásra.
„Nagyon jó barátságban voltunk. Zsuzsival és Forgács Gabival körbeutaztuk Európát, hihetetlen élmény volt velük utazni, fantasztikus humoruk volt. A mai napig hálás vagyok azért, hogy élete utolsó 20 évében mellette lehetettem” – mesélte Straub Dezső, aki azt is hozzátette, hogy hihetetlen kisugárzással és jókedvvel rendelkezett a Jászai Mari-díjas színésznő.
Fiával együtt mentették Csala Zsuzsa otthonát
Straub Dezső a Metropol munkatársának azt is elmesélte, annyira jóban voltak, hogy akár az éjszaka közepén is felhívhatták egymást. Volt, hogy a színész és fia az árvíztől mentették meg Csala Zsuzsa otthonát.
Emlékszem, az otthona egy ártér mellett volt, és egy ilyen alkalommal szólt, hogy segítsünk, mert jön az ár. Mi pedig a fiammal felkerekedtünk és pakoltuk, döngöltük a homokzsákokat. Persze ezek a zsákok nem zárnak tökéletesen, és így is folyt a nappaliban a víz. Szerencsére annyira sikeres volt az akciónk, hogy csak a járólap szegélyéig emelkedett csak az ár. Így a falak teljesen érintetlenek voltak
– emlékezett vissza Straub Dezső.
10 éve, hogy Csala Zsuzsa tragikus hirtelenséggel elhunyt (Fotó: Cserkuti László / MTI)
Számtalan vidámság volt benne
Az évforduló kapcsán Straub Dezső kiemelte, hogy Csala Zsuzsában rengeteg vidámság volt, és hatalmas alázattal viseltetett a közönség és a színpad iránt.
„Emlékszem arra, hogy éppen azon a napom, amikor a férje meghalt, együtt léptünk fel. Pont egy kabarét játszottunk, és senki nem tudott a történtekről. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem mondta, azt mondta: „Ez a kötelességem, a nézők egy vidám Csala Zsuzsát szeretnének látni, és azt is fognak!”– zárta a gondolatait Csala Zsuzsáról Straub Dezső.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Elképesztő gyűlölethullám zúdult el az internetre, a kegyetlen baloldali trollok Orbán Viktor miniszterelnök és a rákbeteg fitneszkirálynő halálát kívánták. Rubint Réka azonban úgy tűnik, minden aljas támadáson képes felülemelkedni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.