Szegény Katalin: tiltások hada nehezíti meg a hercegné életét





Hiába tagja az uralkodói családnak, számtalan nehézséggel kell megküzdenie a háromgyerekes anyának.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.01.13.
Katalin II Erzsébet tiltás

A brit királyi család életét szabályok miriádja határozza meg, olyan apróságokra is figyelmet kell fordítaniuk, amire más nem is gondolna. A Mirror összegyűjtötte, mi mindent tilos megtennie Katalin hercegnének, és a lista alapján kiderül, hogy sok kislány álma, miszerint szeretne egy napon hercegnő lenni, a valóságban nem is olyan csodálatos, ahogy képzelnénk.

 

Katalin hercegné, Vilmos herceg
Fotó: AFP

Nem fogadhat el ajándékokat

Az ajándékok kényes kérdésköréről bizonyára több oldalnyi figyelmeztetést tartalmaz a belső szabályzat, ezek egyike, hogy Katalin nem fogadhat el számára ismeretlen brit állampolgártól ajándékot, ugyanis nem tudhatja, milyen hátsó szándék vezérli az ajándékozót.

A szokásjog azonban némiképp finomított ezen a szabályon: a királyi család tagjainak csak olyan ajándékot kell visszautasítaniuk, amelynek az értéke meghaladja a 150 fontot (65.500 forintot), így a virágcsokrokat és kisebb ajándékokat nyugodtan átvehetik, nem minősülnek vesztegetési eszköznek. Az ajándékot azonban mindenképp használniuk kell, vagy jótékonysági szervezetekhez szükséges eljuttatniuk.

Nem ehet akármit

Bármennyire is szeretné, Katalinnak nemet kell mondania minden olyan ételre, amit a palota a „kockázatos” kategóriába sorol, elsősorban az ételmérgezés esélye miatt – ilyenek például a tengeri herkentyűk és a nem eléggé átsütött húsok.

II. Erzsébet révén azonban több tétellel is bővült a tiltólistás fogások sora: a szénhidrátban gazdag ételek sem szerepelhetnek a menün, mivel a néhai királynő nem kedvelte a tésztát és a krumplit, valamint a fokhagyma és vöröshagyma is szigorú korlátozás alá esik, mivel a királyi család tagjainak gyakran kell beszélgetésbe bonyolódnia más magas rangú személyekkel, így legfeljebb minimális mértékben fogyaszthatnak az intenzív szájszagot garantáló hagymákból.

Nem viselhet bármikor gyémántot

Hiába a vagyon egyik jelképe, Katalin nem vehet magára akármikor gyémánttal ékített ékszert – csak szigorúan este hat óra után. A királyi család kódexe szerint ugyanis a gyémánt esti viselet, és hatalmas illemtani baklövésnek számít, ha már a délelőtti órákban felszikrázik egy gyémántos tiara vagy fülbevaló.

 

Idegenek nem érinthetik meg a hercegnét

Ez talán a legrégebbre eredeztethető tiltás, melynek a gyökerei a középkorig nyúlnak vissza: az uralkodócsalád legmagasabb rangú tagjait nem érintheti meg holmi közember.

Az idők múlásával és a monarchia emberközelebbi tételére irányuló törekvésekkel ez a szabály is felpuhult: Katalin is rendszeresen kezet fog emberekkel, és ha nagy nyilvánosság előtt jelennek meg, szinte garantált, hogy egy rajongó kisgyerek megérinti.

A cipő sem mindegy

Az elegáns viselet alapelvárás, azonban Katalin nem vehet fel telisarkú magassarkú cipőt, a vékonyka sarokrésznek mindenképp el kell különülnie a talptól – hála II. Erzsébet rigolyáinak. A 2022-ben elhunyt királynő ugyanis rondának tartotta ezt a cipőfajtát, ezért száműzte az udvarából. Ez fájó pont lehetett az unokája, Vilmos feleségének – Katalin ugyanis korábban szívesen bújtatta telisarkú cipőbe a lábát.

Az uralkodó előtt nem mehet aludni

Szintén II. Erzsébethez köthető a fenti tiltás, amit III. Károly is rögtön megerősített a beiktatása után: a királyi család felnőtt tagjainak meg kell várniuk, hogy az uralkodó nyugovóra térjen, és csak utána feküdhetnek le ők is aludni. A királynő rendszerint 11 órakor vonult vissza a hálószobájába, fáradt családtagjai legnagyobb örömére, de a palotai pletykák szerint ez az előírás Katalint nem viseli meg annyira, mint egykor Dianát, aki többször is megsértette a szabályt.





 





Ezeket olvastad már?
Nem hiszed el, mit csinált T. Danny a szexi ördögnek öltözött Széphalmi Juliskával

Nem hiszed el, mit csinált T. Danny a szexi ördögnek öltözött Széphalmi Juliskával

Videóra vették! Akkora pofont kapott a TV2 sztárja, hogy azonnal kifeküdt

Videóra vették! Akkora pofont kapott a TV2 sztárja, hogy azonnal kifeküdt

Nagy az öröm: nyár végén összeházasodik Feng Ya Ou és Békefi Viki

Nagy az öröm: nyár végén összeházasodik Feng Ya Ou és Békefi Viki

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás