Korda György és Balázs Klári 1982-ben fogadott egymásnak örök hűséget, és mára vitathatatlanul az ország legnépszerűbb házaspárjává nőtték ki magukat. Ezt a töretlen népszerűséget igyekszik meglovagolni egy online áruház is, ami már a nevében is a népszerű táncdalénekes előtt tiszteleg.
Korda György és Balázs Klári 41 éve fogadtak örök hűséget egymásnak (Fotó: Végh István)
A rendhagyó webshopban minden olyan tárgyat, ereklyét megvásárolhatunk, ami Kordáékhoz kapcsolódik. Így ha például egy Gyuri bácsis plüssfigura minden álmunk, annak sincs semmi akadálya.
A játék ráadásul most akciós: 9900 forintba kerül.
Korda Györgyöt plüssfiguraként bárki hazaviheti (Fotó: Korda Shop)
A plüss ráadásul nagyon aprólékosan kidolgozott, a készítője még arra is ügyelt, hogy a játékfigura zakójából kikandikáljon a franciakártya néhány lapja, Gyuri bácsiról ugyanis köztudott, hogy imád pókerezni.
Zokni és táska? Sima ügy!
Természetesen az a Korda-rajongó is megtalálhatja a számítását, aki nem egy plüssfigurát szeretne ölelgetni, inkább a testén viselné Klárikát vagy a segédmunkásnak szánt Gyuri bácsit. Erre az esetre találták ki a kreatív tervezők a sárga és kék színben is elérhető nyakkendőt, amelynek segítségével az év utolsó napján is kitűnhetünk a tömegből.
A nyakkendő Korda György 85. születésnapjára készült (Fotó: Korda Shop)
A kelengyék között szerepel még Gyuri bácsis vászontáska, és gyakorlatilag bármi, ami a közkedvelt Korda jelenséghez köthető. Így ha utolsó pillanatban vennénk karácsonyi ajándékot, akkor is érdemes szétnézni a webshopban.
Negyvennégy éve élnek boldogságban
Egy hatalmas, és szenvedélyes szerelemben találtak egymásra Gyuri bácsi Klárikával, ennek már majdnem fél évszázada, azonban még mindig „úgy” néznek egymásra, akár egy turbékoló gerlepár.
A szerelmünk elején kétféle utunk volt: a színpadtól az ágyig és vissza!
– nevette el magát a művész, de hozzátette, hogy valóban így volt, mi több, ma is ugyanolyan gyönyörűnek látja a feleségét, mint 44 éve.
"Szeretem az illatát, ahogy néz, ahogy létezik körülöttem. Gondoskodik rólam, én pedig szeretem ezért" – mondta hálásan és büszkén Gyuri bácsi a Metropolnak.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.