Abban semmi meglepő nincs, hogy III. Károly királyi mivoltának köszönhetően szabályokat hoz létre. Ellenben vannak döntések, amik kiverik a biztosítékot még a britek agyában is, Károly legújabban úgy döntött, hogy korlátokat szab saját fiának és menyének, mivel a hercegi pár sokkal népszerűbb, mint a király maga.
Most, öt hónappal koronázása után eljutott odáig, hogy annyira zavarja őt Vilmos és Katalin népszerűsége a népe körében, hogy meghatározta, ki mennyit szerepelhet a nyilvánosság előtt.
Ez köszönhető annak is, hogy királlyá avatása során a nép szinte többet beszélt az ünnepség során fiáról, mint az ország uralkodójáról. Egyesek szerint ugyanis Vilmos sokkal emberibb, mint apja, ezáltal jobban szót ért az alattvalókkal.
Kötöttek egy úgynevezett megállapodást maguk között, hogy kinek mennyi rivaldafény jut. Mondhatjuk úgy is, hogy százalékosan felosztották, hogy épp ki lép a nyilvánosság elé
– nyilatkozta egy királyi önéletrajzíró, Clive Irving. Habár hivatalosan senki nem tudja, hogy ez mit is jelent, információi szerint a walesi pár 40%-ot kapott, míg Károly megtartott magának 60%-ot a nyilvánosságból. Véleménye szerint azonban ezt pont fordítva kellene: Vilmosnak és Katalinnak kellene többet szerepelnie, mivel egy népszavazás során őket választották meg kedvenceiknek a britek. Irving szerint Károlynak nem kellene ezzel szembemennie – írja az Express.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre