RETRO RÁDIÓ

Zavart vallomásban beszélt tolvaj múltjáról az RTL botrányhőse





A zenész nehezen találta a szavakat az esetet illetően.



Megosztás
Szerző: m
Létrehozva: 2023.09.24.
Osváth Zsolt Manuel kanapé vallomás

Egy gátlástalan tolvaj életét ismerhettük meg Osváth Zsolt kanapéján, ahova ezúttal Manuel ült le. Az RTL Klubon futó Voice ítésze bevallotta: a fél életét végiglopta, ezt pedig nehéz gyerekkorával indokolta – írja a Ripost. Manuel feltűnően zavart vallomására nagyon oda kell  figyelni, mivel a mondatok között sok értelmet nem lehet találni.

Forrás: YouTube

– Elkezdtem ugye lopkodni az iskolában. Merthogy én azért lettem először kirúgva onnan hatodikból, mert elkezdtem pénzt lopni. Tudod a lopás az hatodikos koromtól kezdve így azért kitette az életemnek egy részét, mert például hatodikban úgy kezdődött az egész, hogy tudod láttam, hogy mindenki szünetben ment a büfébe és akkor vették a melegszendvicseket – mesélte gyerekkoráról Manuel, akinek már 12 évesen élete kihívása lett a lopás.

Ezek az évek alatt tudod így mindig az volt, hogy boltokból loptam, elsősorban élelmiszerboltokból. Aztán amikor már így éreztem az igényét annak, hogy azért szeretnék úgy kinézni, mint a többiek, jó ruhákban járni meg stb., akkor elkezdtem ruhaboltokból magamnak is, meg eladásra is, hogy eladjam igazából bárkinek, akinek ezt el lehetett passzolni. [...] Sokszor kaptak el

 





 





Ezeket olvastad már?
Elhunyt az ország egyik kedvenc szinkronszínésznője, már sosem hallhatjuk többé az ikonikus hangját

Elhunyt az ország egyik kedvenc szinkronszínésznője, már sosem hallhatjuk többé az ikonikus hangját

Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért

Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért

„Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam” – ezt kapta Kulcsár Edinával közös gyermekétől Csuti

„Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam” – ezt kapta Kulcsár Edinával közös gyermekétől Csuti

Megválasztották az év emberét, Amerika kedvence lett a győztes

Megválasztották az év emberét, Amerika kedvence lett a győztes

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás