Trokán Péter: „Visszavonulok a versenyzéstől”

Csavartak egyet a szervezők a több mint 100 éves múltra visszatekintő színész–újságíró rangadón, azaz a SZÚR-on, és ezúttal nem fociban, hanem horgászatban mérték össze tudásukat a versenyzők. Az új viadalra meghívást kapott a Metropol is.



Megosztás
Szerző: K. D.
Létrehozva: 2023.07.07.
Trokán Péter Straub Dezső verseny horgász

Horgászatban mérték össze tudásukat a színészek és az újságírók. Az esemény egyik főszervezője, Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója elmondta: ez a különleges baráti összejövetel nemcsak arról szól, hogy minél nagyobb halat fogjanak a versenyzők, hanem egyéb, játékos vetélkedőkben is összemérhetik tudásukat a csapatok.

Nyugalomra vágyik Trokán Péter Fotó: Gigor Csaba


Célba dobás, szerszámfelismerés

Ilyen volt például a Halászati Múzeumban megrendezett szerszámfelismerő verseny, mely a múltba kalauzolta a résztvevőket, akik megleshették, hogyan halásztak őseink. De azt is bebizonyíthatták a versenyzők, mennyire dobnak pontosan. Ebben a 17-szeres castingvilágbajnok, Varga György segédkezett.

Ez a sportág a horgászatnak az ügyességi vonala. Itt a versenyzők nem fognak halat.

Egy körbe kell beletalálni horgászbot és ólom segítségével, kicsit olyan, mint a darts, csak itt nem a falon, hanem a fűben van a tábla – fogalmazott a Metropolnak Varga György, aki azt is bebizonyította, a halfogáshoz is ért, hiszen a végén ő és csapattársa, Jakus Zoltán állhatott a dobogó legfelső fokára.

Varga György, a 17-szeres castingvilágbajnok és társa, Jakus Zoltán nyerte a horgászversenyt Fotó: Gigor Csaba

 

Trokán Péter már csak kikapcsolódna

A házigazda a beszédében viccesen megemlítette a versenyzőknek, ne reménykedjenek rekordfogásban, és ezt az ígéretét be is tartotta. Bár a 20 hektáros tóban több mint 200 mázsa ponty van, a fülledt időben a pecások minden igyekezetük ellenére sem tudták kapásra bírni a tükrösöket. Főleg törpeharcsákat és kárászokat, keszeget fogtak a versenyzők.

– Legközelebb halat is telepíts a tóba – mondta viccesen Lévainak a színészcsapat tagja, a Jászai Mari-díjas Trokán Péter, akinek csapattársa a másik főszervező, a szintén Jászai Mari-díjas Straub Dezső volt.

Dévéreket is fogott a Jászai Mari-díjas színész Fotó: Gigor Csaba

Trokán arról is mesélt a Metropolnak, hogy talán ez volt az utolsó versenye.

Általában azért jár pecázni egy horgász, hogy kikapcsolódjon a vízparton, levezesse a stresszt. Egy verseny pont ennek az ellenkezője. Idegeskedés, kapkodás. Én pedig már nyugalomra vágyok, ezért is tervezem, hogy visszavonulok a versenyzéstől

 – fogalmazott lapunknak Trokán Péter.

 

Trükkös módszer
 

Az összeszokott színészpáros hamar felismerte, felesleges a pontyokra várni, így taktikát váltva ráállt a kishalakra.

Egy olyan taktikát választottam, amit disznóságnak tartanak a profik.

A szerény fogást mutatja Straub Dezső Fotó: Gigor Csaba

 A csalitüskémre lebegő csemegét tettem, hátha felveszi a ponty, de közben a kisebb halaknak is esélyt adva a horogra gilisztát fűztem. Úgy voltam vele, ha nem jön a nagy, akkor ezekkel a törpeharcsákkal is előre tudok lépdelni – mondta a Metropolnak Straub.

Végül a Közel a büféhez fantázianevű Straub–Trokán páros a 3. helyen zárta a versenyt. A Metropol csapata a középmezőnyben végzett. 

A házigazda, Lévai Ferenc (középen) és a második helyezett Vak Tyúk csapata Fotó: Gigor Csaba

A dobogósok

Összetett

1. Halfaló (Varga György és Jakus Zoltán)

2. Vak Tyúk (Puha Zsolt, Lelkes Roland)

3. Közel a büféhez (Straub Dezső, Trokán Péter)

Horgászverseny

1. Halfaló

2. Angling Nation 

3. Vak Tyúk

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás