Gregor Bernadett: „A gyerekek születése jelentette a kapcsolatok végét is”





A színésznő azt mondja: a férj-feleség viszonyból apa-anya kötelék lett.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.07.11.
Módosítva: 2023.07.11.
Gregor Bernadett Joshi Bharat Rádió Bézs kapcsolat

A színésznő kislányként, kamaszként és fiatal felnőttként is azt vizionálta, hogy sokgyermekes anyukaként, feleségként éli majd az életét egy szép házban, ahol persze a gyerekzsivaj mellett kutyák csaholnak és cicák követelik nyávogva a simogatást. A sors azonban más utat jelölt ki számára. Mindkét gyermekáldást hozó kapcsolata azután futott zátonyra, hogy megérkeztek a csöppségek. Gregor Berni a szakításért sem az apákat, sem pedig önmagát nem hibáztatja már, de tudja, hogy ő volt az, aki nem akart kompromisszumokat kötni az érzelmei és a racionalitás között. A színésznő egyebek mellett erről is őszintén beszélt Joshi Barath rádióműsorában a Rádió Bézs frekvenciáján.

Gregor Bernadett a kapcsolatairól vallott (Fotó: Facebook)

„Egy ponton fizikai tüneteim lettek”

„A gyermekeim születése mindkét esetben a kapcsolat végét jelentette. A férj-feleség viszonyból apa-anya kötelék lett és ez nem összekovácsolta a kapcsolatokat, inkább szétválasztotta. Nagyon mély szeretetnek és elfogadásnak kell lennie ahhoz, hogy a tüzet meg lehessen őrizni. Sosem voltam képes arra, hogy maradjak, mert gyermekünk van. Egy ponton túl fizikai tüneteim lettek. Itt szorított, ott szorított”

– árulta el a színésznő.

Inkább bementem még két üzletbe, csak hogy ne keljen otthon lennem és ehhez a másiknak nem kellett valami rossz dolgot tennie

– mondta az Egy férfi és egy nő című műsorban Gregor Bernadett, aki a szülések után a színpadon igyekezett visszakapni a nőiességét és nem otthon, attól a férfitól, aki szerette őt.

Joshi Bharat minden hétfőn déltől, híres nőkkel beszélget a Rádió Bézs stúdiójában (Fotó: Facebook)

„Nem néztem, mennyire vagyunk kompatibilisek...”

„Mindkét szülésem után fontos volt, hogy legalább a színpadon nőnek és csak annak érezhessem magam. Hogy szép ruhába bújhassak, kibonthassam a hajam és kiszabadulhassak a pelenkák közül. A színház elő is hozta belőlem a nőt, újra. A színpad tényleg egy terápia. A legjobb előadások akkor születnek, amikor éppen egy nagyon érzékeny periódusomat élem át” – fejtette ki a stúdióban Joshi Bharatnak a színésznő, aki bevallotta, párválasztásainál nem volt elég körültekintő. „Mindig nagyon vágytam rá, hogy tartozzak valakihez. Sokáig az volt az illúzióm, hogy nagycsaládban élek, sok gyerekkel, kutyával, macskával. Alá akartam rendelni magam egy férfinak, akire felnézek. Olyan erős volt ez a vágyam, hogy meg sem néztem, mennyire vagyunk kompatibilisek egymással.” 

Ennek ellenére bennem a hála érzése van mindenki felé, akivel a sorsom összehozott, hiszen önmagamról is rengeteget tanultam mellettük

– összegezte gondolatait Gregor Bernadett.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás