
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA 72 éves színészlegenda is beáll idős kollégái sorába.
Al Pacino és Robert de Niro után kortársu,k Bill Murray is úgy döntött, hogy egy jóval fiatalabb nő oldalán állapodik meg. A színészlegenda ugyanis néhány hónapja – felesége elvesztése után – elkezdett randizni a nála 29 évvel fiatalabb énekesnővel Kelisszel. Most pedig, ha hinni lehet a hollywoodi pletykáknak, akkor már egy párt alkot a Milkshake című sláger énekesnője és a Szellemirtók sztárja.

A pár barátai szerint a közös gyászuk sokat segített abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, ugyanis Bill Murray 2021-ben veszítette e la feleségét, Kelis második férje pedig tavaly márciusban hunyt el. Így a sorsközösség, és a gyász feldolgozása biztos hogy megerősítette a viszonyukat.
A Mirror beszámolója szerint az újdonsült szerelmesek már sülve-főve együtt vannak, jelenleg éppen Londonban, ahol a hölgy koncertezik, a színész pedig a kora ellenére is elkíséri ezekre a rendezvényekre barátnőjét.
A Blogger Articles Hollywood már egy videót is összerakott a hírességekről:

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.