
Balogh Tamásné a gyomorszűkítés után nehezen viseli a diétát: „Egy jó kis rántott húst betolnék”
A Séfek Séfe sztárja kénytelen karácsonykor is diétázni.
A megfontolt hercegi pár ritkán bíz bármit is a véletlenre, egy fontos döntést mégis a furcsa módon hoztak meg.
A brit királyi család működését több száz éves hagyományok szövik át, a monarchia legnagyobb ellenzői szerint épp a megújulás hiánya miatt kellene véget vetni a királyok sorának. A trónörökösi sorban első helyen álló Vilmos herceg bár követi a család szabályait, ugyanakkor feleségével, Katalinnal igyekeznek a saját útjukat járni, mikor a gyerekeikről van szó. Ezt mutatja az a most előkerülő történet is, amely a legidősebb fiuk, György születéséhez és Lupo nevű kutyájukhoz kötődik – írja a Mirror.

A gyermeket váró szülők esetében gyakran okoz nehézséget a megfelelő név kiválasztása, ráadásul Vilmosnak és Katalinnak egyben olyan keresztnevet is kellett adniuk elsőszülött fiuknak, amit egy napon az Egyesült Királyság uralkodójaként is viselnie kell. Ez pedig Katalin számára egyáltalán nem volt könnyű feladat – ezért meglepő megoldást választott. Egy cetlire felírta a szóba jöhető keresztneveket, majd a papírdarabokat a padlóra helyezte, és magához hívta a cocker spánieljüket, Lupót. A kutya pedig azonnal megszimatolta az egyik cetlit, ezzel eldöntötte, hogy az azon álló név lesz a nyertes – ez pedig a György volt.
Lupo 2012-ben került Vilmosékhoz, és a család számtalan fotóján szerepelt, annyira imádták a gyerekek. Lupo halála után egy újabb cocker spánielt fogadott be a család, Orlát Katalin bátyja, James Middleton ajándékozta a gyerekeknek.

A Séfek Séfe sztárja kénytelen karácsonykor is diétázni.

Kamerák rögzítették az egészségügyi vészhelyzetet.

Lánya születésnapjára osztott meg egy megható posztot Tóth Gabi.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.