Óriási botrányba fulladt a műsor: kiviharzott a forgatásról a TV2 sztárja





Bebe nem hazudtolta meg önmagát. Kicsit sem érdekelte a feladat, ment a saját feje után.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.05.19.
Bebe Super TV2 hal a tortán

Ma este eldől, hogy ki nyeri a Hal a tortán e heti szériáját, és eldől, hogy az asztaltársaság kinek a menüjét ítélte a legjobbnak. Egy dologban biztosak lehetünk, hogy a zárónapon főző Bebe biztosan nem kapja meg a trófeát. Egyszerűen azért, mert minden szabályt áthágva fogadta Gyebnár Csekkát, Baby Gabit, Halastyák Fannit és Pély Barnát.

Bebe beismerte, hogy nem igazán főzött vendégeire – Fotó: Super TV2

Bebe ugyanis már a főzés elején fogta magát, és elugrott egy közeli csárdába, ahol magához vett egy bográcsnyi gulyást, vagyis olyasmivel kínálta a kis csapatot, amit nem ő maga készített. Ez persze szemet szúrt a vendégeknek, és nem is vették jó néven a stiklit. 

Őszintén, ezt ki főzte? Mert ez zseniális!

– tette fel a kérdést Csekka, aki biztosan nem arra a válaszra számított, amit kapott: „Hát ki főzte volna? A csárda!” – vágta rá az énekes, amivel első körben sikerült általános derültséget okoznia.

Fotó: Super TV2

„Az, hogy Bebe rendelt ételt, egy picit meglepett. Én ebben a játékban nem mertem volna ezt megtenni, mert azt gondolnám, hogy akkor nagyon lepontoznak” – mondta a színésznő. Bebe végül a főétellel learatta a babérokat, ráadásul az elkészítéséhez még köze is volt. A vacsora végére kialakult némi feszültség Gabi és a házigazda között, hiszen az énekesnő nem igazán tudott átlépni azon, hogy egy főzőversenyben kell pontot adnia valakinek, aki gyakorlatilag az égvilágon semmit sem csinál a konyhában. Az énekes végül meg is elégelte a froclizást, és haragosan kiviharzott a szobából.  

Hogy végül Bebe hány pontot kapott a konyhai munkájáért, az kiderül péntek este a Super TV2 képernyőjén.

 





 





Ezeket olvastad már?
Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás