„Jimmynek köszönhetem, hogy elindult a karrierem” – a Zámbó családnak hálálkodik a fiatal énekes

Nem titok, hogy Zámbó Jimmy zenéje iránt érzett rajongása volt az, ami annak idején Magyarországra csábította Peter Srámeket. A fiatal énekes most egy komoly díj várományosa, amit szintén A Királynak köszönhet.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2023.04.02.
Peter Sramek Zámbó Jimmy Fonogram

Hatalmas megtiszteltetés érte Peter Srámeket, hiszen idén jelölték a Fonogram-díjra. A fiatal énekest az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele kategóriájában jelölték A Király című sorozat betétdalaiért. Srámeknek jó esélye van arra, hogy 2023-ban meg is kapja ezt a nívós elismerést, hiszen mind a közönség, mind a szakma elismerően nyilatkozott a film zenei anyagával kapcsolatban. 

Peter Srámek
A fiatal énekes karrierjére felkerülhet a korona – Fotó: Peter Srámek

A Metropol Peter Srámekkel beszélgetett a jelölésről. 

„Ahogy mondtad, valóban Zámbó Jimmynek és persze a családjának köszönhetem, hogy Magyarországon elindult a karrierem, hiszen annak idején egy Jimmy nevével fémjelzett tehetségkutatón mutattam meg magam”  – kezdte lapunknak az énekes, aki 2015-ben a TV2 Rising Star című műsorában szerzett országos ismertséget, miután a 3. helyen végzett a tehetségkutatóban. Peter karrierje azóta töretlenül ível felfelé. A koncertnaptára folyamatosan tele van. Szerepelt a Sztárban Sztár 3. évadában, ahol 2. helyezést ért el, de megmérettette magát A Nagy Duettben is, ahol Keleti Andrea partnereként versenyzett. Tavaly pedig megnyerte a Csináljuk a fesztivált! című műsort, ahol a Lady „N” című slágert vitte sikerre. 


„Valóban a karrierem eddigi csúcsát jelentheti a Fonogram-jelölés, de én már akkor is annak tekintem, ha a kategóriámban végül valaki más viszi el a díjat, hiszen olyan művészekkel mérnek össze, akik nagyon sokat tettek már le arra a bizonyos asztalra. Szerintem elég, ha Bereczki Zoltánt, az Irigy Hónaljmirigy-es fiúkat, Gájer Bálintot vagy éppen a Fool Moont említem. De ott van még a sorban Hajdu Klára & Szakonyi Milán és Myrtill és a SWINGUISTIQUE is. 

Szóval hatalmas megtiszteltetés ebbe a körbe tartozni és velük megmérettetni.

Külön öröm számomra, hogy éppen a Zámbó Jimmy életét feldolgozó sorozat zenei anyagáért kaptam a jelölést. Szép keretet ad ez a karrieremnek” – tette hozzá a szlovákiai születésű előadó. 


 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás