RETRO RÁDIÓ

Halálos betegségéről vallott Pásztor Erzsi, ez segítette át a nehéz időszakon





A színművész élete eddigi legnehezebb időszakában is a humort látta a legjobb kiútnak. „Amikor már jobban éreztem magam, akkor engedtem közel magamhoz mindenkit” – ismerte be.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.03.20.
Pásztor Erzsi halálos betegség humor

Az élet egyik legnagyobb ajándékának a humort tartja Pásztor Erzsi, aki még betegágyán is igyekezett megőrizni a rá jellemző derűt. A Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművész minderről a Duna Ridikül című műsorában mesélt, amelyben a nevetésről beszélgettek, ami még a nehéz helyzeteken is át tudja segíteni az embert – írja a Ripost.

Pásztor Erzsi
A színésznő szerint a humor szinte mindenen átsegít Fotó: Ripost

A színésznő szereti derűs emberekkel körbevenni magát, az életében a humor, a szakmájában pedig az önirónia is fontos szerepet játszik. Még élete legnehezebb szakaszában, betegsége idején is arra törekedett, hogy megőrizze pozitív életszemléletét.

„Elzárkóztam, de úgy, hogy velem volt Karinthy kötete, az ő munkássága ugyanis derűt, örömet jelent nekem. Halálos beteg voltam, nem volt egyszerű. Amikor már jobban éreztem magam, engedtem csak közel magamhoz mindenkit – mesélte a műsorban a Szomszédok legendás Janka nénije.





 





Ezeket olvastad már?
Házasság első látásra: Bogi elásta a méltóságát

Házasság első látásra: Bogi elásta a méltóságát

Gyászolnak a rajongók: elhunyt a Harry Potter-mozi sztárja

Gyászolnak a rajongók: elhunyt a Harry Potter-mozi sztárja

Miló Viki világbajnokságra készül

Miló Viki világbajnokságra készül

Világsztár érdeklődik Lil G iránt

Világsztár érdeklődik Lil G iránt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás