RETRO RÁDIÓ

Lánya hívta! Gondolkodás nélkül repült Finnországba segíteni Németh Lajos





Édesapjától kért segítséget Németh Lajos lánya. A meteorológus nem sokat tétovázott. Gondolkodás nélkül repülőre ült feleségével, és meg sem állt Finnországig, ahol lánya és három unokája él.



Megosztás
Szerző: Mona
Létrehozva: 2023.02.14.
Németh Lajos látogatás unoka Finnország

Németh Lajos szinte minden évben ellátogat télen a 23 éve Finnországban élő lányához és három unokájához. Feleségével most csak szűk két hetet töltöttek imádott családjuknál, ennek pedig különleges oka volt. A meteorológus lapunknak árulta el: ezúttal Mónika kérésére utaztak ki, aki szüleihez fordult segítségért.

Finnország egy protestáns állam, a konfirmálás nagy jelentőséggel bír náluk, amit nem csak a szűkebb, hanem a távolabbi rokonokkal és barátokkal, ismerősökkel szoktak megünnepelni. 

Most a 15 éves Linda unokám ünnepélyes keretek között vált az egyház teljes jogú tagjává

 – kezdte Lajos. 

– Móni lányom közvélemény-kutatást végzett a vendégek körében, ki mit szeretne, és ők egyöntetűen magyaros vendéglátásban szerettek volna részesülni. Itt jöttünk mi a képbe, ugyanis a gyermekem felkért bennünket, ha egy mód van rá, tudnánk-e prezentálni a nagyobb társaság számára a magyaros kosztot, mi pedig örömmel mondtunk igent – mesélte érdeklődésünkre Németh Lajos.

Németh Lajos és családja
Fotó: Németh Lajos

A TV2 népszerű meteorológusa nem akármilyen menüsort állított össze feleségével, melyet három tortával koronáztak meg.

Január 6-án indultunk, mindössze két és fél napunk volt, hogy elkészüljünk mindennel. 

A legnagyobb problémát az alapanyagok beszerzése okozta. A magyaros gulyásleves fő alapanyagát, a marhahúst az ott igen népszerű rénszarvassal helyettesítettük, mellé sajtos-túrós pogácsa, nutellás, citromos és marcipános torta készült. Minden az én Ágicám kezét dicséri, én csak a segédmunkás, a kukta voltam a feleségem mellett – mondta mosolyogva. – Hatalmas csomaggal vágtunk az útnak, nemcsak a fűszereket vittük magunkkal, hanem 3 kiló savanyú káposztát is, ugyanis a család kérése az volt, ha már ott vagyunk, örömmel ennének a mama által főzött kedvenc ételükből. 

Nagy kihívás volt számunkra, de teljesítettük, és végül minden jól sikerült, a vendégek elégedetten távoztak

– mondta.

Németh Lajos unokája, Linda
Linda konfirmálását ünnepelték Finnországban – Fotó: Németh Lajos

 





 





Ezeket olvastad már?
„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

Balázs Klári vallomása: „Minden nap mérlegre állok"

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hétfőn útnak indulunk a legkisebbik Széki kölyökkel és minden lányt meglocsolunk” – Curtis a húsvéti hagyományaikról mesélt

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

„Hajam nem ilyen lesz, ne izguljatok!” – Ördög Nórit így még nem láttad!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás