RETRO RÁDIÓ

„Csak úgy megtörtént” – Összebútorozott Valakivel Szily Nóra





Komolyra fordították kapcsolatukat, és egyik pillanatról a másikra „megtörtént a dolog”.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.02.02.
Szily Nóra szerelem összeköltözés

Szily Nóra magánélete sokáig nem volt éppen egy tündérmese, hiszen válások, csalódások tarkítják bőven, majd egy közel húszéves egyedüllét után most fordulatot vett Nóra élete. 

Rátalált a szerelem az 57 éves újságíróra Fotó: Metropol

Boldogok együtt

Az elismert televíziós most felhőtlenül boldog, olyannyira, hogy kedvesével ugyan még nincsenek egy éve együtt, de már össze is bútoroztak.

Csak úgy megtörtént, ott volt a házban, és nagy természetességgel simultunk össze. Hagytam átélni az érzést.

Olykor figyeltem, de nem hiszed el, nyolc hónapja egy hangos szó nem hangzott el köztünk. A kutyáim nagyon fontosak nekem, velük is rögtön megtalálta a hangot! – mesélt fantasztikus szerelemre találásáról Szily Nóra Kadarkai Endre műsorában, és elmondta: ugyan azt elismeri, hogy internetes társkeresőn találták meg egymást, de nem kívánja felfedni társa kilétét továbbra sem, így kedvesét ezúttal is Valaki-ként definiálja

Nem unatkoznak

Nos, Valakivel Nóra, úgy tűnik, természetességében laza, könnyed társas életet élnek, kirándulnak, nevetnek, jókat esznek...

Nem unatkozunk! A múltkor például csaptunk egy BKV-napot. Csak sodródtunk, jöttünk-mentünk az országban, ahogy adta magát a dolog, nem kellenek a puccos utazások, a luxus, ha azzal vagy, akivel szeretnél lenni

– folytatta Szily, akinek 2019-ben, a pandémia előtt halt meg az édesanyja, akit évekig gyászolt, és akivel szoros kapcsolatot ápoltak haláláig. 

Édesanyja is örülne boldogságának

Kadarkai Endre nem átallott tehát megkérdezni a tévéstől, hogy vajon mit szólt volna hozzá a Mama, hogy a lányára még egyszer rátalált a nagy szerelem? 

– Nem vagyok ezoterikus alkat, de volt itt az ünnepek tájékán, amikor azt éreztem, hogy ott van ő is velünk. Szinte éreztem a jelenlétét. Ekkor azt is tudtam, hogy 

biztos örülne. Örül. Mint ahogyan a tesóim is velem együtt boldogok

 – hangzott a halk, szomorú válasz Szily Nórától, hiszen édesanyjával, akit a mai napig gyászol, mindent megbeszéltek, így arról is, hogy vajon jön-e még Nóra életébe újra egy nagybetűs Társ? Végül az idős hölgy nem élhette meg lánya boldogságát, ám Nóra a saját példájával szeretne másoknak reményt adni: nem számít a kor, nem adják fel a szerelmet!

– Te nem tudod, hogy hány nőtől kapok levelet nap mint nap, hogy én vagyok számukra a Remény! Rengeteget! – foglalta össze a most főként pszichiáterként, coachként dolgozó újságíró, Szily Nóra, akinek a szerelemben eddig nem volt szerencséje, azonban azt többször kihangsúlyozta, hogy fiainak sikerült jó apákat találnia

 





 





Ezeket olvastad már?
Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, ez Katalin hercegnét is érinti

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás