„Nem lépek le több száz millió forinttal” – megszólalt L.L. Junior a Fekete Vonat botrányáról





Többen is úgy hiszik, hogy az énekes lenyúlta a Fekete Vonat koncertbevételét.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.01.15.
Módosítva: 2023.01.15.
fekete vonat L.L. Junior

Nem csitul a botrány a Fekete Vonat-koncert körül, a rajongók még mindig azt feltételezik, hogy valaki lenyúlta a bevétel nagy részét, ezért nem kapott annyi gázsit Fatima és Beat, mint amennyire számítottak. 

Fekete Vonat
 

Mint arról a Metropol is beszámolt, január hetedikén a Papp László Budapest Sport Arénában megrendezett visszatérő koncerten ugyan ránézésre telt ház volt, ám végül kiderült, hogy összesen csak 7000 jegyet vettek, háromezer ember pedig ingyenjeggyel élvezte az egyébként nagyon jól sikerült bulit.

Mivel a zenekar – a felelősséget azóta is hárító – menedzserere szerint sem állami támogatást nem kaptak, sem szponzorpénzek nem jöttek be, végül gazdaságilag veszteséges lett a rendezvény. 

A hírt az énekesekkel a koncert után közölték, érthető, hogy Fatima és Beat nagyon kiakadtak, a hivatalos Facebook-oldalaikon indulatos bejegyzésekben közölték a nagyérdeművel, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, kiderítik, miért nem jutottak pénzhez…

Kinyilatkoztatásukra özönlöttek a kommentek, és ahogy teltek a napok, egyre többen gondolták úgy, hogy L.L. Junior lehet a hibás mindenért, ő nyúlta le a pénzt a társaitól. Az énekes már többször is nyilatkozott arról, hogy erről szó sincs, ő ugyanannyi gázsit kap majd, mind amennyit a két társa. A különbség mindössze annyi, hogy ő nem vett fel előleget, így neki ténylegesen érkezik majd utalás, de már azt is közölte, hogy ezt a pénzt nem tartja meg, felajánlja a Cseppkő utcai Gyermekotthonnak. 

Összeesküvés-elméleteket gyártanak

A történetben friss szál, hogy – bár hónapokkal ezelőtt elmondta már –, Junior napokon belül Dominikára utazik, hogy ott indítson el egy új vállalkozást. A kommentelők közül pedig sokan ezt úgy értelmezik, hogy a lenyúlt pénzzel hagyja el az országot, hogy a meseszép szigeten kezdjen új életet. 

Ezt az összeesküvés-elméletet az énekes péntek este egy élő bejelentkezésben cáfolta: 

Nem lépek le több száz millióval! Már novemberben kimentem Dominikára a barátomhoz, akivel csináltunk egy karibi zenekart. Három hónapja tervezett turnéról van szó, nem azért megyek Dominikára, mert ott nincs kiadatás, meg ilyenek…. Elképesztő, miket találnak ki!

 





 





Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás