Fenyő Miklós: Nagyon szerencsésnek gondolom magam

„Általában délután kezdődik a napom, addig elvégzem az egyéb teendőimet, a feladatok jönnek-mennek. A nap hátralévő részét az alkotásnak szentelem, amely nálam elég sokáig eltart. Tehát, ha későn kelek föl, akkor az egyben azt is jelenti, hogy elég későn fekszem le. Aktív nagyjából délután három és éjfél, egy óra között vagyok” – kezdte a Bors kérdésére Fenyő Miklós. A rock and roll sztárja mozgalmas, koncertekkel teli éven van túl. A Fenyő 75 turné során nagyvárosokba jutott el, és nem maradhatott el a szokásos, csodálatos Fenyő Ünnep sem. 

„Mindig jó érzés nagy közönség előtt játszani, feldobja az embert, akármilyen lelkiállapotban is van. Nem azt mondom, hogy rossz hangulatban szoktam készülni rá, de maga az esemény egy fantasztikus élmény. Ott létrejön egy játék a közönség és az előadó között. Olyan dolog ez, mint a tenisz, ide-oda pattog a labda. Hol a közönségnél van, hol az előadónál. Egymást inspiráljuk, ösztönözzük arra, hogy élvezzük a pillanatot” – mesélte. 

Az eMeRTon-díjas előadóművész elárulta, mit csinál, amikor nem alkot, mi kapcsolja ki igazán. 

Ha már az otthon, természetesen a család is szóba került. Az énekes boldogan mondta el, hogy teltek az ünnepek szerettei körében.

Fenyő Miklós 16 évesen ismerte meg feleségét. 50 évig éltek megértésben. Ágnes lassan tíz éve, hosszú betegség után hunyt el. 

Fenyő Miklós hazánk egyik legnagyobb sztárja. Egy ország fújja kívülről a dalait, amik ha felcsendülnek, a buli biztosan beindul.

„Nagyon-nagyon szerencsésnek gondolom magam. A sorstól én annyi jót, és annyi örömforrást kaptam, amellyel nem könnyű együtt élni, helyén kell tudni kezelni. Megpróbálom visszaadni azt a szeretetet, amit kapok az emberektől és úgy értékelni, hogy ez nem feltétlen természetes, hogy így van, így lett. Nem lehetett ezt előre tudni 55 évvel ezelőtt, de valahogy mindig ezt kaptam az emberektől. Párhuzamot tudok húzni egy régi 10-15 fős házibuli és egy nagy sportcsarnokban való fellépés között. Ötvenöt éven át azt éreztem, hogy ha én a színpadra odaállok, és meg akarom mutatni azt, mi mindennel tartozom ennek a közönségnek, és mi mindent szeretnék én adni, akkor ők mindig követnek és velem vannak. A közönség reakciója ösztönös, annak mindig nagyon kell hinni. Nyilván van érdekesség a személyemben, amely vonzza őket és kicsit még attól is független, hogy milyen dalokat énekelek, a koncerteken azért változtatgatom a műsort. Persze a legeslegnagyobb dalokat mindig el kell énekelni. Ritkán hallható dalokat is elő szoktam adni a múltból, ez a ráeszmélés, felismerés az emberek arcán nagyon csodálatos, sugárzik az egész nézőtéren. Az legalább olyan erős és forró pillanat, mint amikor a Csókkirállyal vagy a Csavard fellel jövök, azok persze a magyar nép közös nevezői közé tartoznak."

A művész nem áll meg. Nem nevezi munkának, amit csinál, alkotásnak tartja, ami, ahogy fogalmaz, nem tud benne maradni. Kiadja magából, amit adni és közölni szeretne.