Kilenc hónapos küzdelem után jó hírt kapott az Omega gitárosa

Nehéz évet tudhat maga mögött Molnár György Elefánt. Az Omega gitárosának tavasszal újult ki a rákja, a hosszú, küzdelmes időszak után viszont boldogabban indul az új éve, ugyanis a legutolsó vizsgálat jó eredményt hozott: nem alakultak ki áttétek a szervezetében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.12.30.
gyógyulás Molnár György Elefánt rákos betegség Omega

Három év után újult ki Molnár György daganatos betegsége. Tavasszal el kellett távolítani a húgyhólyagján lévő elváltozást, hetekig aggódott érte a családja, a zenésztársak, sikerül-e újból felépülnie. Nyáron a Borsnak a zenész arról nyilatkozott, hogy ugyan nincs jól, de mindent elkövet gyógyulása érdekében. Most a lap újra érdeklődött hogyléte felől, és nagy örömünkre már a hangján is érezhető volt, sokkal jobban van.

Molnár György Elefánt az Omega gitárosa
Újult erővel vág neki az új évnek a legendás zenész – Fotó: Bors

Nem lehet összehasonlítani az állapotomat az elmúlt hónapokhoz képest. Még nem vagyok száz százalékban a régi, de az elmúlt hónapokhoz képest összehasonlíthatatlanul jobban vagyok, az erőm kezd visszatérni. Bízom benne, hogy a helyzet még sokat fog javulni

 – kezdte. 

A műtét március 29-én volt, az áprilist és a májust végigfeküdtem, júniustól kéthetente jártam kontrollra. Néhány hete egy radiológiai CT-vizsgálatot végeztek rajtam, kontrasztanyagot juttattak a testembe, és hála istennek semmilyen áttétet nem mutatott ki a szervezetemben. Január elején kerül sor egy újabb ellenőrzésre

 – mondta el a zenész.

Családja adott erőt a gyógyulásához

A család szeretete és az élni akarás sokat tett a gyógyulásához.

Az ad erőt számomra, amikor hazajön a fiam és elújságolja, hogy ötöst kapott az iskolában. A gyermekeim még kiskorúak, 14 és 16 évesek lesznek hamarosan. A kisebbik hatosztályos gimibe, a nagyobbik nyelvi előkészítőre jár, egyszerre fognak érettségizni. A lányom pedig már megajándékozott egy tündéri kisunokával, Bulcsúval. Őt már sikerült zeneileg megfertőznöm, nemrég gitároztam neki, majd kapott a nagymamájától egy hangszert, azóta nem hajlandó letenni. Állandóan azzal és egy kalappal a fején közlekedik. Tavaly július 7-én született, nemrég múlt egyéves, úgy is hívom, hogy 007-es. A családunk szeme fénye

 – mondta boldogan a büszke nagypapa.

Molnár György Elefánt családja
Gyermekei és családja tartják benne a lelket – Fotó: Csányi Kriszta

Végre aggodalom nélkül telt a karácsony

Az örömhír természetesen jó értelemben rányomta a bélyegét a szeretet ünnepére is, végre aggodalom nélkül töltötték ezeket a napokat, és a pozitív eredmények tudatában nyugodtabban áll az új évhez is.

Boldogan telt a karácsony, együtt ünnepeltünk a feleségemmel, a fiaimmal, a lányommal. Egyedül a kisunokám hiányzott a családi összejövetelről, mert sajnos lebetegedett. Nagy sütés-főzés volt, mint ahogy ilyenkor mindenhol szokás. Szeretnék még legalább negyven új évet!

– fogalmazott a zenész.

„Potyogtak a könnyeim”

Molnár György az augusztusban megrendezett Omega-fesztiválon, Őriszentpéteren lépett utoljára színpadra. Ez betegsége miatt különösen megterhelő volt számára. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is, ugyanis ott végérvényesen lezárta a zenekar hatvanéves pályafutását.

A rajongóknak is meg kell értenie, hogy ez egy végleges állapot. Miután hárman meghaltak – Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János – a zenekarból, lehetetlen őket pótolni. Mindegyikük kedves volt számomra. Az Omega 60-előadás egy kínszenvedés volt nekem. Amikor előrenéztem, nem láttam Kóbort a mikrofonnal a kezében, helyette egy vadidegen ember állt ott. Nem tudom, ebből mennyit vett észre a közönség, de hátat kellett fordítanom, mert potyogtak a könnyeim. Muszáj volt megemberelnem magam, hogy vissza tudjak fordulni. Nem tudom már elképzelni másokkal, másképpen. Ráadásul fizikailag is gyenge voltam, a hosszú autóút megviselt. Öt számot vállaltam, de az elsőnél rettenetes szédülés jött rám, forgott velem a világ. Abban a pillanatban azt sem tudtam, hogyan csinálom végig az előadást. Egy lelki nyomás volt, és még jobban megerősítette bennem, ezt nem szabad folytatni. Az Omega éljen az embereknek a tudatában, talán az magasabb szint is, mint fizikálisan megjelenni. Ez az öt ember jóban-rosszban úszott együtt hatvan éven keresztül. A dalaink megmaradnak az utókornak

 – mondta a Borsnak a legendás gitáros.

Molnár György; Szekeres Tamás; KÓBOR János
Elefánt végleg lezárta a zenekar hatvanéves pályafutását – Fotó: Czeglédi Zsolt

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás