Nagyon úgy tűnik, hogy Csuti egy életre megtanulta a leckét, új kapcsolatát féltve őrzi a nyilvánosság előtt.
„Reginával igyekszünk inkább egymásra fókuszálni, befelé figyelni, és nem kifelé élni. […] Megtanultam a leckét, és nem tenném kockára a magánéletemet” – árulta el a Storynak Szabó András.
Az üzletembernek és kedvesének komoly terveik vannak egymással, de semmit nem szeretnének elsietni.
„Az igazság az, hogy egy edzőteremben ismerkedtünk meg Reginával. Már többször láttam őt a konditeremben, ráadásul a személyi trénerét is ismerem, úgyhogy egyik alkalommal odamentem hozzájuk, és elkezdtem az edzőjével beszélgetni. Jó alibinek bizonyult, hogy Regina közelébe férkőzzek, azt azonban magam sem gondoltam, hogy a nap hátralévő részét együtt fogjuk tölteni” – mesélte megismerkedésükről Szabó András. Az edző kiszúrta a két fiatal között az izzást, ezért edzés után mindkettőjüket felhívta a lakásába.
„Meginvitált minket egy vacsorára, majd elkezdtünk xboxozni, borozgatni, beszélgetni, végül felajánlottam Reginának, hogy hazakísérem” – mondta Csuti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre