RETRO RÁDIÓ

„Újra jó a lelkiállapotom” – Horváth Boldi így tudott túllendülni élete nehéz időszakán





Bénítóan hatott az a sok rossz a Kelemen Kabátban énekesére, ami zenészként és magánemberként is érte az elmúlt két évben. Szerencsére az új dalok terápiaként hatottak rá.



Megosztás
Szerző: Metropol
2022.03.23. 18:50
Megújulás

A Kelemen Kabátban régóta nem jelentkezett új dallal, de a közeljövőben mindent bepótolnak, hiszen a járvány miatti kényszerszünetet nem töltötték tétlenül. Annyi új dalt írtak, hogy úgy döntöttek, ennek örömére meg is jelentetnek egy új albumot.

„Én egy igen érzékeny és ösztönös dalszerző vagyok. Rám az elmúlt 2 év történései bénítóan hatottak, és mivel fontosnak tartom a hitelességet, nem kezdtem el dalokat szerezni” – mondta Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban énekese. – „Úgy voltam vele, hogy megvárom, amíg érnek impulzusok, és igazán kedvem lesz dalt írni. Hála istennek, ez idén télen megtörtént, és rengeteg ihlet és ötlet jött belőlünk, a pozitív témák mellett ezt a rossz időszakot is megfelelően fel tudtuk dolgozni dalok formájában.”

Hogy kellőképpen felcsigázzák a rajongók érdeklődését, a Józsi album dalait nem egyszerre mutatják meg a közönségnek, hanem minden héten szombaton tesznek fel egy-egy újabbat a közösségi felületekre és a streamingoldalakra. Az Ez még az ördögé című dalt a Hősök tagjaival éneklik és elrappelik, hogy mielőtt megjavulnak és jó fiúk lesznek, még mulatnak egy jó nagyot.

Azóta még két dalt osztottak meg a közönséggel, Az elmúlt húsz év egy live session felvételen debütált és ezt A legtetején vagyunk követte.

A Kelemen Kabátban többször is készített már közös dalt másokkal, és ez az új lemezen is így lesz, de egyelőre titok, hogy kikkel, ez hétről hétre úgyis kiderül majd. Legutóbb a Születésnapban Nagy Feróval, a Jó reggelt boldogságban pedig a Follow the Flow frontemberével, Fura Csével alkottak közöset. Azóta eltelt majdnem egy év, de Boldiék csak most jelentkeztek új dalokkal.

„Józsi a barátságot szimbolizálja”

„Józsi egy barátom, és a barát az, aki minden szar esetén mellettünk marad, Józsi a barátságot szimbolizálja” – magyarázta el Boldi a lemez címét, és annyit elárult az új albumról, hogy alapvetően egy klasszikus Kelemen-lemez született.

„Ez a lemez segített feldolgozni életem eddigi legsz**abb időszakát”

„Amiben talán picit más mint az eddigiek, hogy szerintem a legszemélyesebb lemezünk, nem nagyon van tölteléksor, mindenhez személyes kapcsolat fűz. Ez a lemez segített feldolgozni életem eddigi legsz**abb időszakát, amit magánéleti és a Covid miatti szakmai szívások okoztak egyaránt. Most már ha meghallgatom bármelyik dalt, egyből jókedvem lesz! A lelkiállapotom is stabilizálódott szerencsére, úgyhogy ez egy bizonyítottan terápiás lemez lett! Természetesen pont annyi könnyedség, humor és sokszínűség van rajta, mint minden Kelemen-lemezen és az életben is” – árulta el Boldi, akit mindenki máshoz hasonlóan nagyon megérint és aggaszt a most kialakult háborús helyzet:

„Nem gondoltam, hogy lesz a Covidnál nyomasztóbb dolog, de lett. Imádkozom, hogy mielőbb legyen vége a háborúnak, illetve anyagilag is segítek a rászorulókon” – mondta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Valkusz Milán: Marics elment, a kupi maradt...

Valkusz Milán: Marics elment, a kupi maradt...

Újabb világsztárok csatlakoztak a szegedi Deja Vu Fesztiválhoz

Újabb világsztárok csatlakoztak a szegedi Deja Vu Fesztiválhoz

Munkába menekül Kucsera Gábor a válása során

Munkába menekül Kucsera Gábor a válása során

Ismert modell lehetett Kucsera Gábor egyik szeretője?

Ismert modell lehetett Kucsera Gábor egyik szeretője?

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás