Megfagyott a levegő az Exatlonban: verseny közben sérült le a játékos

Nem adta fel és a fájdalmai ellenére is folytatta a küzdelmet a versenyző. Sérült kezével is hozta a pontokat. Az Exatlon Hungary Kihívónak az ujja került sínbe, miután a medáljátékon beakadt az egyik akadályba.

Megosztás
Szerző: Metropol
2021.05.11. 22:00
Exatlon Hungary

Pénteki sérülése után remekelt a hétfői villajátékon Buzás Dóri. Az Exatlon Hungary Kihívónak az ujja került sínbe, miután a medáljátékon beakadt az egyik akadályba. Ennek ellenére rajthoz állt, és nem akármilyen teljesítménnyel segítette a csapatát.

„A pénteki medáljátékon a karika lehúzásánál beakadt az ujjam. A hajlatban fájdalmat éreztem, de szerencsére nem túl komoly, valószínűleg zúzódott” mondta a Borsnak Dóri, aki úgy tűnik, megállíthatatlan, hiszen még így is a maximumot hozta ki magából: megnyerte mind a három futamát.

Sérült ujjal is jól teljesített (Fotó: TV2)

„Tudtam, hogy muszáj lesz másként mennem a pályán, mert a sérült ujjam kevésbé hajlott, így egy-egy elemhez másként kellett viszonyulnom, tudatosabbnak lennem, a végén pedig higgadtnak maradnom. Ezek mentálisan erősítettek” – tette hozzá a Kihívó, aki ezzel nagyban hozzásegítette a csapatát ahhoz, hogy megnyerje a villajátékot. A kékek ugyanis 10:7-es győzelmet arattak.

 

Ezeket olvastad már?
Megidézte Dianát, így tündökölt Katalin hercegné

Megidézte Dianát, így tündökölt Katalin hercegné

Szombathy Gyula: Újra meg kellett tanulnom beszélni

Szombathy Gyula: Újra meg kellett tanulnom beszélni

Hoppá: Polgár Tünde ismét Gáspáréknak üzent?

Hoppá: Polgár Tünde ismét Gáspáréknak üzent?

Feladta magát a tinédzser, aki leszúrta a híres rappert

Feladta magát a tinédzser, aki leszúrta a híres rappert

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik