
„Ennyit nyertünk ezzel a meccsel" - Bognár György nem kertelt a kupacsata után
A Paks döntetlennel kezdte meg a nemzetközi szereplését.
Eldőlt, hol véd a következő szezonban a Liverpool magyar kapusa. Pécsi Ármin világsztárok mellett fejlődhet.
Négy kapussal, közülük három újonccal kezdi meg a 2024/25-ös szezont az angol bajnok Liverpool. A poszton ott van a legnagyobb magyar tehetség, Pécsi Ármin. A 20 éves játékos tiniként robbant be a Puskás Akadémia együttesébe, s alapembere volt a bajnoki aranyért harcoló, végül ezüstérmes felcsútiaknak. A nyár egyik szenzációja volt, hogy szerződtette őt a világ egyik legjobb csapata.
A játékos menedzsere, Esterházy Mátyás az üzlet megkötésekor azt mondta, Pécsi a következő szezont mindenképpen Liverpoolban tölti, szó sincs arról, hogy kölcsönbe adnák.
„A következő szezonban Liverpoolban lesz Ármin, ez volt az egyik legfontosabb láncszeme a döntésünknek. Azért választottuk a Liverpoolt, mert vázoltak egy olyan szakmai tervet, amivel tudunk azonosulni, Ármin pedig egy nagyon intelligens, türelmes és ambiciózus játékos”
– mondta Esterházy, aki 10 éve Szoboszlai Dominik ügyeit is intézi.
Időközben kiderült, hogy Pécsi Ármin valóban Liverpoolban marad, s az edzéseket többnyire a felnőtt kerettel tölti. A meccseket azonban az U21-es csapatban, azaz az utánpótlásban játssza majd. Ez nem is véletlen, látva azt, hogy milyen riválisai vannak Liverpoolban. Ez az információ legfeljebb azoknak okoz kisebb csalódást, akik bíztak abban, hogy Pécsi már idén is kezdő lehet a Liverpoolban.
Liverpoolban idén nagy harc lesz azért, ki legyen az első számú kapus. Az állandóságot Alisson Becker jelenti, aki 2018-as érkezésével hosszú sikertelenséget oldott meg a klubnál a poszton. A brazil játékos többek között két bajnoki aranyat és BL-t nyert a Vörösökkel. A grúz Giorgi Mamardasvili a tavalyi Eb hőse volt, a 24 éves játékost már tavaly megvette a Liverpool, de ezt az évet még a Valenciában töltötte. Kettejük nagy csatája várható a kapusposztért, a szintén nyáron szerződtetett 28 éves Frederick Woodman hosszabb távon biztosan csak beugró lesz.
A Paks döntetlennel kezdte meg a nemzetközi szereplését.
Ole Werner személyesen is meg akarja ismerni Gulácsiékat.
Pályafutása során először bejutott a bajnokság döntőjébe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.