
Nem hagyja békén állandó kritikusa, Jamie Carragher, ráadásul egyre több sztárt szánnak a helyére. Szoboszlai Dominik nagyon rossz hírek sorát kapta.
Újabb szúrós nyilatkozattal folytatta a Szoboszlai Dominik elleni hadjáratát Jamie Carragher. A Liverpool egykori ikonikus védőjéből lett tévés megmondóember sokadjára is arról beszélt, hogy Arne Slot vezetőedző angol bajnoki cím felé masírozó csapatának a magyar futballistánál gólerősebb támadó középpályásra lenne szüksége.
A Szoboszlait hónapok óta bíráló Carragher most arról beszélt, hogy a további fejlődés és még több trófea reményében nyáron három poszton kell jelentősen megerősíteni a Poolt. Az egyik gyengébb pont a balhátvéd, a másik a középcsatár, a harmadik pedig a támadó középpályás pozíciója (továbbá egy-egy belső védőt, középső középpályást és balszélsőt is igazolna a keretbe).
"Ők lesznek a Premier League bajnokai, de még mindig vannak olyan területei a csapatnak, amelyeket javítani kell. (...)
Továbbra is úgy gondolom, hogy a Liverpoolból hiányzik valami a középpályáról. Szoboszlai jó munkát végez, jól küzd, de szerintem biztosan tudnak hozni valakit, aki több gólt tud szerezni
– célzott Carragher arra, hogy a Slot-féle csapatban a korábbi posztjánál előrébb, támadó középpályásként szerepeltetett Szoboszlai ebben a szezonban 43 tétmeccsen "csak" 7 góllal és 6 gólpasszal segítette a Liverpoolt (a PL-meccseken ez a mérleg: 30/5/4).
Ha a Liverpool valóban igazol Szoboszlai helyére, légiósunk valószínűleg akkor sem kerül ki a kezdőcsapatból, de valamivel hátrébb szorul, a 10-es helyett a 8-as középpályás-pozícióba. Hogy lehet valami a dologban, jelzi: csak az elmúlt nap folyamán számos hír jelent meg a kiszemeltekről. Az egyik legnagyobb fogás a holland válogatott Xavi Simons lehet, akit Szoboszlaihoz hasonlóan a német RB Leipzig csapatától kellene kivásárolni. De szó van a Sunderland 17 éves angol csodagyerekétől, Chris Riggtől a spanyol válogatott 24 éves támadó középpályásáig, az idén már 15 gólos bilbaói Oihan Sancetig egy sor liverpooli kiszemeltről.
HIRDETÉS – Csaknem az egész ország imádja a Premier League-et. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premier League-ben is. Részletek itt!
Az életét már nem tudták megmenteni.
Böde Dani 500. meccsére készül.
Katya Clover a tengerpartról üzent videóval.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre