
Ronaldo és Messi: Világsztárokkal egy csapatban a Dárdai család
Négy Dárdai, Király és két Ronaldo is befért Messi mellé.
Arda Güler a törökök hőse lett 20 éves korára, s a Real Madridban akar maradni. Szoboszlai Dominik riválisa eltökélten nyilatkozott.
Napok óta Szoboszlai Dominik és Arda Güler szócsatájától hangos a sajtó és a közösségi média. A török labdarúgó előbb elcsendesítette a vasárnapi meccsen a magyar válogatott csapatkapitányát, ezt követően Szoboszlai az Instagramon üzent, jelezve, hogy „ellenfelének” csak 1088 játékperce van a szezonban a Real Madridban. Ekkor jött Güler válasza, aki nehezményezte, hogy a magyarok kapitánya hat bekapott gól után sem tudja tartani a száját. (A törökök 6-1-es összesítéssel múlták felül a magyarokat).
Az már rögtön látszott, Szoboszlai emberére akadt, rossz ellenfelet választott magának. Gülernek ugyanis 13 millió követője van az Instagramon, plusz a Real Madrid táborát is maga mögött tudja. Ezek után elképesztő gyűlölet és szitkozódás jelent meg Szoboszlai közösségi oldalain.
Güler értékét jól mutatja, hogy a világ egyik vezető sportlapja, a spanyol Marca kifejezetten Güler miatt utazott el Budapestre, akivel főleg azért akartak beszélni, hogy kiderítsenek valamit a jövőjéről, hiszen a Real Madridban valóban kevés lehetőséget kap. Valósággal istenítik a török játékost a cikkben – írja a Magyar Nemzet.
A spanyolok a realos karrierjéről is kérdezték a törököt, a 20 éves csillag jelezte, ő bizony Madridban akar maradni.
A Real Madrid felvázolt nekem egy tervet, amiben még mindig hiszek, és biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog az áttörés itt. Még házat is vettem Madridban. Nagyon keményen dolgozom, nem adom fel a harcot, és mindig készen állok a játékra, ahogy ezt a Magyarország elleni meccsen is megmutattam
– reagált Güler a madridi helyzetét firtató kérdésre.
A török kritikusok azzal is támadják Szoboszlait, hogy Güler jelenlegi életkorában ő még a topligában sem focizott. Való igaz, Szoboszlai 20 éves kora után, 2020 decemberében igazolt Salzburgból Lipcsébe, ahol sérülése miatt csak 2021 nyarán tudott bemutatkozni a Bundesligában.
Négy Dárdai, Király és két Ronaldo is befért Messi mellé.
Katja óriásit villantott.
Jócskán megjavította Hosszú Katinka amerikai rekordját..
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre