
Mindene látszik a csipkés fehérneműben a szőke bombázónak
Jekatyerina nem akarja elrejteni testét.
Másfél év kellett az első gólhoz. Cebrail Makreckis nem csak játéktudásával tűnik ki a Fradi csapatából.
Üde színfolt a Ferencvárosban Cebrail Makreckis. A labdarúgó 2023 nyarán középpályásként érkezett, azonban több poszton bevethető. Mára ő lett a Fradi csupa szív jobbhátvédje. Egy hete pedig egy fontos mérföldkőhöz érkezett.
A játékos a Fehérvár otthonában 3-1-re megnyert bajnokin első gólját szerezte a Fradi színeiben. Most a Fradi TV-ben beszélt az élményéről.
„Első gól másfél év után, sokat kellett várni, de nem gond. A fontos úgyis mindig az, hogy a csapat nyerjen” – emelte ki a szélső védő, aki hozzátette, rendszeresen erősít konditeremben, ennek, valamint a genetikának köszönhetően ilyen atletikus.
Ha már a genetika, Makreckis igazán multinacionális környezetben nevelkedett, ennek köszönhetően öt nyelvet is beszél.
Édesanyám lett, apám marrokói és török állampolgárságú. Lettül kiválóan beszélek, csakúgy, mint törökül és marokkói nyelven is. Emellé jön még a francia és a német
– avatott bele gazdag nyelvtudásába a focista, akit édesanyja gyakran meglátogat Budapesten, s az unokatestvére is hazánkban él.
Egy valamivel még Makreckis sem próbálkozott a másfél év alatt, ez a magyar konyha. De mint mondja, egyszer úgyis meg kell majd kóstolnia a gulyást.
Hirdetés: Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb szezonját láthatjuk a labdarúgó OTP Bank Ligában. A tabellán továbbra sincsenek bérelt helyek. Erre jó példa a címvédő Ferencváros szereplése. A hazai pontvadászat évről évre lázban tartja a szurkolókat. Melyik csapat lesz a bajnok? Kiknek szurkolhatunk a nemzetközi kupákban a következő szezonban? És mely együttesek búcsúznak az élvonaltól? A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a labdarúgó OTP Bank Ligában is. Részletek itt!
Jekatyerina nem akarja elrejteni testét.
A kapus időhúzásáért szögletrúgással büntetnek a bírók.
Romantika helyett foci.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre