
Kevesen hitték volna, a húsvét csodagólja végezte ki a Vasast - Videó
Hiába vezetett, kikapott a Vasas az NB II-ben.
Nem kizárt, hogy tavaszi hat pontjához újabb hármat hozzátesz a DVSC futballcsapata, mely az éllovas Puskás Akadémiát fogadja.
Debrecenben rendezik a labdarúgó NB I szombati rangadóját. Dzsudzsák Balázsék eddig tökéletesen menekülnek a kiesés elől, idén a Nyíregyházát (3-1) és az MTK-t is (2-0) legyőzték. Most az éllovas Puskás Akadémia érkezik a Nagyerdei stadionba (szombat, 19.30, M4 Sport).
Sándor Tamás, a hajdúságiakkal négy bajnoki aranyérmet szerzett középpályás a találkozó előtt leszögezte: mindkét együttes számára nehéz 90 perc tippelhető.
Hogy a tavaszi két győzelmet követi-e egy harmadik is, az annak a függvénye, hogy a támadó szelleművé átalakított Loki miként kényszeríti rá akaratát a bajnoki éllovasra, melynek önbizalma az egekben, elvégre megverte a Fradit
– nyilatkozta a 11-szeres válogatott Sándor Tamás, aki a kiemelte a brazil csodafegyver Mauridest, akitől ugyan látott gólokat, gólpasszokat, de bevallotta: azért túlzás a St. Paulitól érkezett támadót az egekbe emelni.
Bizonyos szempontból a Puskás Akadémia az NB I meglepetéscsapata, kevesen gondolták volna, hogy valós esélyük lehet a bajnoki aranyra. Felcsúti részről hallani sem akarnak vereségről.
A Fradi elleni 1-0-s sikerünk igazán jól jött, de hogy mekkora lendületet ad nekünk, az Debrecenben derül ki. A Loki feljövőben van, a két tavaszi meccsén 5-1-es gólkülönbséggel hat pontot szerzett. Ez figyelemfelkeltő, az még inkább, hogy egy erős MTK-t vert meg a fővárosban
– nyilatkozta Komjáti András, a Puskás Akadémia elnöki tanácsadója. Ahhoz képest, hogy ősszel elég gyengécske volt a DVSC támadójátéka, most bizony veszélyes.
Ennek ellenére egy vagy három pont megszerzése a realitás
– tette hozzá Komjáti.
Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az El. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!
Hiába vezetett, kikapott a Vasas az NB II-ben.
Húsvétvasárnap gálázott az NB I-ben a Ferencváros.
Hugo Gattitól búcsúzik a világfutball.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre