Kiesett az Orosz Kupából a Szpartak Moszkva, ezt a klub vezetőedzője nehezen tudta feldolgozni. Dejan Sztankovics olyannyira elégedetlen volt csapata teljesítményével, hogy betörte a kispadja üvegét.
Dejan Sztankovics még május közepén, a Paks ellen 2-0-ra elvesztett Mol Magyar Kupa-döntő után jelentette be, hogy otthagyja a Ferencvárost, miután Oroszországból jövedelmező ajánlatot kapott. A befutó a Szpartak Moszkva lett. A döntést sokan nem értették, az orosz liga csapatait ugyanis a háború miatti szankciók okán kitiltották a nemzetközi kupasorozatokból, így a váltás nem nevezhető feltétlen előrelépésnek. A gyenge szezonkezdet után a bajnokságban összekapta magát a csapat, az Orosz Kupából azonban a negyeddöntőben kiesett, amit a szerb tréner nehezen viselt.
Az első, hazai mérkőzést 1-0-ra veszítette el a Szpartak Moszkva a Rosztov ellen, és Sztankovics már ezen is kapott sárga lapot. A múlt heti, 2-1-re elveszített visszavágó második félidejében azonban még inkább feldühödött, és (ezúttal is sárga lapot érően) mérgében szétverte a kispad oldalát – derült ki egy hétfőn közzétett felvételből, amit az Origo szúrt ki.
A bajnokságban a Szpartak sokáig a hatodik helyen állt, emiatt az oroszok már arról írtak, hogy a volt Fradi-edző állása máris veszélyben van. Az együttes azonban a ligában összekapta magát, a legutóbbi öt bajnokiját egyaránt behúzta, többek között a CSZKA Moszkvát, a Lokomotiv Moszkvát és a Krasznodart is megverte. Ezzel 34 ponttal már a tabella harmadik helyén áll a klub, és csupán öt pont a hátránya a listavezető Zenittel szemben.
A volt Fradi-játékosok közül Marquinhos egyre inkább alapembernek számít, Myenty Abena viszont a legtöbb mérkőzést a kispadon tölti.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre