
Nem kellett a BL-ben a Fradi csatára, egyből jött a reakció
Gruber Zsombor nem sértődött meg.
A magyar középpályás a szezonban először nem volt bajnokin a Liverpool kezdőcsapatának tagja. Szoboszlai Dominik nagyon kellett csereként is.
Először kezdett a kispadon bajnokit Szoboszlai Dominik az idei szezonban. A Liverpool magyar játékosa nem volt ott a Crystal Palace elleni idegenbeli meccsen a kezdőcsapatban. Hamar kiderült, hogy miért döntött így Arne Slot menedzser, aki Szoboszlaihoz hasonlóan Andy Robertsont és Luis Diazt is jegelte. Az első félidőben Diogo Jota megszerezte a vezetést a Poolnak, majd a szünetben jött a változtatás, az addig pihentetett Szoboszlai Alexis Mac Allistert váltotta a középpályán.
Arne Slot menedzsert az elmúlt hetekben többször is figyelmeztették, rotálnia kell, pihentetnie kell az alapembereit. Ezért döntött úgy a holland szakember, hogy mindkét félidőben pihentet embereket.
A második félidőben a Crystal Palace hajtott az egyenlítésért, de a Liverpool hősiesen harcolva megtartotta a három pontot és a tabellán az első helyet. Szoboszlai Dominik a Liverpoolban eddig mind a hét bajnokin játszott.
Gruber Zsombor nem sértődött meg.
Kiszivárgott, hogy meghosszabbítaná-e Messi szerződését az Inter Miami.
A Fradi elnöke Esztergomban beszélt a klubról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.