
„Michael Schumacher tett olyan dolgokat, amelyek nem voltak túl szépek, volt egy nagyon éles oldala”
Megszólalt az egykori versenymérnöke.
Az elmúlt hétvégén is több világklasszis futballista szenvedett sérülést, Dani Carvajalnak például a térszalagja szakadt el. A kibővített Bajnokok Ligája és a folyamatos válogatott terhelések miatt egyre kevesebb idejük van a labdarúgóknak a regenerálódásra, a sérülésveszély ezáltal folyamatosan növekszik.
A futballisták nagyon nem örülnek az új Bajnokok Ligája rendszernek (az Európa-liga és a Konferencialiga is így működik), mivel a már így is nagyon magas éves mérkőzésszám tovább nő, a folyamatos meccsterhelés pedig súlyos sérülésekhez vezethet. Az alapszakaszban hat helyett már nyolc találkozó vár a csapatokra. Emellett a bajnokságok és a hazai kupasorozatok folyamatosan zajlanak, az ősszel pedig a válogatott összecsapások szép számban pörögnek. Ugyan még csak október eleje van, de máris több klasszis futballistának kell kényszerpihenőt tartania.

Eddig a Manchester City középpályása, Rodri járt a legrosszabbul, aki még szeptember végén sérült le olyan súlyosan, hogy szinte biztos, hogy ebben a szezonban már nem lép többet pályára. Külön balszerencse, hogy pont Rodri volt az, aki korábban nyilvánosan is felhívta arra a figyelmet, hogy a futballisták túlzottan csúcsra vannak járatva.
A múlt hétvégén spanyol válogatott csapattársa, Dani Carvajal is hosszú időre kidőlt. A Real Madrid jobbhátvédje a Villarreal elleni bajnokin a 93. percben terült el a földön. Később kiderült, hogy térdszalag-szakadást szenvedett, amiatt hosszú hónapokat kell kihagynia.
Harry Kane a Bayern Münchenben szenvedett sérülést, a Liverpoolnál Alisson Beckert kényszerből kellett lecserélni a Crystal Palace ellen, de Szoboszlai Dominik is azért állt be Alexis Mac Allister helyére, mert az argentin világbajnok sem volt már százszázalékos állapotban.
Az Origo cikkéből kiderül, a klasszis futballisták közül egyre többen rendkívül hamar vonulnak vissza, mivel a sok sérülés teljesen tönkreteszi a testüket. A legfrissebb példa Raphael Varane, aki hiába volt az elmúlt évtized egyik legjobb középhátvédje, a sérülései folyamatosan hátráltatták a pályafutásában. Végül mindössze 31 éves, a Comóban jelentette be a visszavonulását a térdproblémái miatt.
A magyar labdarúgó-válogatott hamarosan összecsap Hollandia (október 11.) és Bosznia-Hercegovina ellen (október 14.) a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi szövetségi kapitánynak sok problémával kell megküzdenie a két párharc előtt. Gulácsi Péter az idei évre lemondta a válogatottságot, miután fél attól, hogy újfent súlyos sérülést szerez a komoly meccsterhelés miatt.
Rajta kívül Horváth Krisztofer, Kerkez Milos és Loic Nego is kikerült a csapatból, sérülések miatt. Helyettük Dárdai Palkó, Schön Szabolcs és Gera Dániel csatlakozott a kerethez.

Megszólalt az egykori versenymérnöke.

Georgina Rodriguez drámai átalakulást mutatott be.

Hatvanegy éves korában hunyt el Scott Hastings.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.