A Midtjylland kapusa nem akármit mondott a Fradi szurkolóiról

A Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a Groupama Arénában a Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, ezzel 3-1-es összesítéssel kiesett. Elías Rafn Ólafsson remekül védett, az izlandi kapus a Fradi szurkolóiról is véleményt mondott.



Megosztás
Szerző: HC
Létrehozva: 2024.08.14.
Fradi Bajnokok Ligája Európa-liga kapus Midtjylland

A Ferencváros mindent megpróbált annak érdekében, hogy ledolgozza a hátrányát a Midtjylland ellen a Bajnokok Ligája-selejtezőjében. A Fradi végül 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán, így 3-1-es összesítéssel elbúcsúzott a sorozattól és az Európa-liga rájátszásában folytathatja. A dán csapat hőse a kapusa, Elías Rafn Ólafsson volt.

Fradi
Elías Rafn Ólafsson remekül védett a Fradi ellen Fotó: NurPhoto via AFP

Ólafssont a Fradi szimpatizánsai nem zárták a szívükbe, a hálóőr ugyanis a tíz kapura ment lövésből kilencet megfogott, ebből több nem akármilyen bravúr volt. „Az egész csapat számára nagyon nehéz volt az első félidő. A Ferencváros nagyon agresszív volt, nekünk pedig gondjaink voltak a passzjátékunkkal a jó letámadásuk miatt. A második félidőre szerencsére tudtunk fordítani a mérkőzés menetén. A gól után egyre magabiztosabbá váltunk” – nyilatkozta az nb1.hu oldalán Elías Rafn Ólafsson.

A Fradi szurkolói lenyűgözték Ólafssont

A hatszoros izlandi válogatott egészen megdöbbent attól, hogy a Fradinak milyen nagyszerű szurkolótábora van.

Egészen elképesztő volt a stadion atmoszférája. Az első félidő volt a nehezebb, hiszen akkor a Fradi ultrái voltak a hátam mögött. Nem könnyítették meg a dolgom, hiszen végig nagyon hangosan szurkoltak. Az biztos, hogy ez egy életre szóló élmény lesz.

A Midtjylland ezzel ott van a BL rájátszásában, ahol a Slovan Bratislava vár rá. A Fradi az Európa-ligában a (bosnyák) Borac Banja Luka-Klaksvik (feröeri) párharc győztesével találkozik. A zöld-fehér mezes együttesre a hétvégén is komoly összecsapás vár, ugyanis jön az idei első derbi az Újpest ellen augusztus 17-én, szombaton (19:30, M4 Sport).









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás