
Eldőlt Marco Rossi elfeledett kulcsemberének jövője, Isztambulba tart
Már a héten Törökországba várják vissza Szalai Attilát.
A kupakiesés után a legnagyobb rangadó vár a Ferencvárosra az NB I-ben.
Nem sokáig kesereghet a Ferencváros a csütörtök esti kiesés után. A Fradi a Konferencialigából búcsúzott, miután másodszor is 1-0-ra kikapott a görög Olympiakosztól. Dibusz Dénes, a gárda csapatkapitánya a meccs után azt mondta, megérdemelten jutottak tovább a görögök.
A kapus szerint a legfontosabb, hogy most nem kerülhet lejtmenetbe a csapat.
„Nem éreztem azt, hogy meg lett volna az az átütőerő, vagy az a fölény, ami hazai pályán kellett volna ahhoz, hogy be tudjuk őket szorítani, és helyzeteket tudjunk kialakítani."
Nem szégyen az Olympiakosztól kikapni, de az nem fér bele, hogy a csapat lejtmenetbe kerüljön az NB I-ben, akárcsak tavaly tavasszal
– mondta a Magyar Nemzetnek Dibusz, aki társaival már az Újpest elleni, vasárnapi rangadóra készül (M4 Sport, 17.30).
A Fradi jelenleg második a bajnokságban az éllovas Paks mögött.
Már a héten Törökországba várják vissza Szalai Attilát.
Észre kell venni a klubvilágbajnokság szépségeit.
Egyre forróbb a levegő Frankfurtban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.