Szoboszlai Dominik éve volt 2023: a válogatott 10-esének 10 nagy pillanata

Világklasszissá nőtte ki magát Szoboszlai Dominik 2023-ban. Összegyűjtöttük a magyar futballsztár legemlékezetesebb lipcsei, liverpooli, illetve válogatottbeli nagy húzásait.



Megosztás
Szerző: LL
Létrehozva: 2023.12.30.
Szoboszlai Dominik 2023 magyar válogatott liverpool óév

Habár a futballvilág már évekkel korábban fölfigyelt rá (sztárklubok sora ácsingózott érte már a salzburgi remeklése idején is), Szoboszlai Dominik számára az idei volt az áttörés éve. Miközben a vezérletével menetelt az Európa-bajnoki részvétel felé a magyar válogatott, klubszinten tavasszal az RB Leipzig csapatát vezette Német Kupa-győzelemre és Bundesliga-bronzéremre; majd szédületes magyar rekordösszegért a világ egyik legnépszerűbb klubjához, a világ legerősebb bajnokságában szereplő Liverpoolhoz igazolt; ott pedig még Jürgen Klopp vezetőedző várakozásait is felülmúlva, egyből világklasszis teljesítménnyel rukkolt elő.

Szoboszlai Dominik egyik ikonikus képe 2023-ból: a Montenegró legyőzése utáni pálinkázás
Szoboszlai Dominik egyik ikonikus képe 2023-ból: a Montenegró legyőzése utáni pálinkázás (Fotó: Sandor Csudai / Origo)

A Metropol a válogatottban viselt 10-es mezszáma apropóján összegyűjtötte Szoboszlai Dominik 10 legemlékezetesebb 2023-as pillanatát.

1. Január 27.: Megszórta a Stuttgartot

Az új év első két végigjátszott Bundesliga-meccsén előbb gólpasszt adott a Bayern München ellen (1-1), majd az ő két góljával verte az RB Leipzig a Stuttgartot (2-1). Ez volt Szoboszlai második duplája a német topligában.

Előtte 2021 augusztusában szintén a Svábok kapuját vette be kétszer (4-0), amikor makacs sérülésből felépülve először volt kezdő Lipcsében.

2. Június 3.: Détári nyomába eredt

A 2009-ben alapított lipcsei klub rövidke történelmének első, 2022-es Német Kupa-győzelmét (a döntőben: tizenegyesekkel 5-3 a Freiburg ellen) is magáénak tudhatta, de az idei címvédés során számított mindvégig a csapat erősségének. 

Szoboszlai egy félórás pihenőt leszámítva végig pályán volt a kupameccseken; a Freiburg elleni elődöntőben (5-1) két, az Eintracht Frankfurt elleni fináléban (2-0) egy gólt szerzett.

Utóbbira – kapuba találni a berlini döntőben – magyarként előzőleg 1988-ban Détári Lajos volt képes (akkor éppen a Frankfurt verte 1-0-ra a Bochumot Döme zseniális szabadrúgásgóljával).

3. Július 2.: Rekordáron ment a Liverpoolba

Már a berlini kupadöntőn sejthető volt, de csak szűk egy hónappal később vált biztossá, hogy az volt Szoboszlai utolsó meccse lipcsei mezben. Edzője, Marco Rose átmenetileg meg is orrolt rá, de sem ő, sem a német klubvezetők nem tehettek semmit: a Liverpool az utolsó napon élt a szerződése záradékával, és 70 millió euróért (27 milliárd forint) kivásárolta Szoboszlait az RB Leipzigtől.

Az angol sztárklub új üdvöskéje ezzel a saját rekordját javította meg minden idők legdrágább magyar focistájaként. Az addigi csúcs is az övé volt, mióta 2020-ban 22 millió euróért (8,5 milliárd forint) igazolt Salzburgból Lipcsébe.

4. Július 11.: Rárúgta az ajtót a sztárokra

Már az első liverpooli edzésén letette a névjegyét új csapatánál. A játékos erőnléti felmérést Szoboszlai nyerte a maga csoportjában, míg a másikban a legendásan fitt egyiptomi gólzsák, Mohamed Szalah bizonyult a legjobbnak.

Jó belépő volt, de ahogy Jürgen Klopp vezetőedző később elárulta: ő is rácsodálkozott, hogy „Dom” már előtte azzal megnyert mindenkit új állomáshelyén, amilyen laza magabiztossággal belépett a Vörösök öltözőjébe.

5. Szeptember 3.: Megtörte a jeget

Az angol Premier League 4. fordulójában 3-0-ra elpáholta a Liverpool az Aston Villát. Az azóta a szezon meglepetéscsapatává lett, dobogóesélyes birminghamiek ellen Szoboszlai már a 3. percben megszerezte az első gólját a Liverpool színeiben.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem az első gólomat az Anfielden. A közönség mindent megtesz értünk, mi pedig értük” – lelkendezett utóbb a mezőnyjátékáért már addig is egekig magasztalt magyar középpályás.

6. Szeptember 19.: A hónap legjobbjaként nyitott

Szoboszlai utóbb elárulta: motiválták az őt alábecsülő, lekicsinylő, kispadra váró vélemények, miután 22 éves magyar focistaként aláírt a Liverpoolhoz. Ehhez képest nemhogy novemberig végigjátszotta új csapata összes bajnoki meccsét, de nem is akárhogyan: már a tétmérkőzések első hónapjában olyan teljesítményt nyújtott, hogy a szurkolók megszavazták augusztus legjobbjának.

„Nagyszerű érzés, köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. Ez a kezdés számomra is meglepetés volt, köszönöm a srácoknak és a vezetőedzőnek, sokkal könnyebb, ha az ember ilyen segítséget kap” nyilatkozta akkor.

7. Október 11.: Palvin Barbi nyomába eredt

Kéretik a helyén kezelni az ismertség és a siker ezen mérőszámát, mindenesetre Szoboszlai októberben – az addigi éllovas Dzsudzsák Balázst megelőzve – a legnépszerűbb magyar sportolóvá lépett elő az Instagramon. Akkor 1,8 millió főt számlált a magyar Liverpool-sztár rajongótábora (Dzsudzsák feltűnően passzívabb 1,7 millió követőjével szemben), és csak a celeb Vajna/Palácsik Tímea (2,2 millió) és a szupermodell Palvin Barbara (20,4 millió) előzte meg.

Világszerte mind ismertebb focistánk azóta már a 2 milliós határt is átlépte a közösségi oldalon.

8. Október 25.: Ráhajtott a festőnő

Szeptemberben derült ki, hogy vége ért Szoboszlai és Gécsek Fanni (korábbi teniszezőnő és modell, az Európa-bajnok kalapácsvető Gécsek Tibor lánya) három évig tartó szerelme. Miután kitudódott a sztárpár szakítása és szabaddá vált a pálya, a közösségi oldalak kommentmezőit ellepték a facér magyar futballistáért epekedők – jellemzően nők, de olykor férfiak – bejegyzései. Az X-en (korábban: Twitter) üzent új kedvencének az ismert Liverpool-rajongó képzőművész, Abigail Rudkin is.

Szoboszlai láthatóan újra szingli. Félre kell tennem a büszkeségemet és ráhajtani. (…)  Ez amúgy csak vicc volt. Habár, ha látod ezt, Dominik, szeretlek

 – írta a Vörösökkel kapcsolatos festményeket, nyomatokat készítő művésznő.

9. November 16.: Pontot tett az i-re

A válogatott idei tíz meccséből csak a márciusi évnyitó (az észtek elleni 1-0-s felkészülési mérkőzés) utolsó negyedórájában pihent, ezen túl végig játszatta Marco Rossi szövetségi kapitány. Főszereplővé mégis az Európa-bajnoki selejtezők hajrájában lépett elő: a mieink előbb októberben Szoboszlai egy-egy góljával és gólpasszával mentettek pontot (2-2) kétgólos hátrányból Litvániában, majd novemberben mindkét gólunkat ő készítette elő Bulgáriában (2-2). 

Utóbbi ponttal, a 97. percben vált biztossá nemzeti csapatunk részvétele a 2024-es németországi Eb-n.

10. November 19.: „Hány fokos?”

Szoboszlai előbb pont másfél perc alatt két remek gólt lőve fordított a Montenegró elleni utolsó Eb-selejtezőn (a vége 3-1 ide), majd a tornára veretlenül, csoportelsőként kijutott magyar válogatott csapatkapitányaként az ünneplésben is az élen járt. Megénekeltette a szurkolótábort, de előtte egy húzásra leküldte a legalább decis pálinkát, amit a drukkerek közé mászva a kezébe nyomtak.

„Hány fokos?” – kérdezte egy sokatmondó grimasz után, majd nagy ígéretet is tett:

Ez csak a kezdet. Jövő nyáron csinálunk egy olyat, ami végképp felejthetetlen lesz!

– üzente Magyarországnak – és az Eb-ellenfeleknek? – a csapatkapitányként a válogatottal 2022 ősze óta (immár 12 meccsen) veretlen Szoboszlai Dominik.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás