
„Bírni fogja a tempót a Fradi ellen" - Böde Daniról beszélt a korábbi magyar szövetségi kapitány
E bajnokságban pontot sem szerzett az FTC a Paks ellen.
A férfin nem tudtak segíteni, a meccs félbeszakadt.
Félbe kellett szakítani a kedd esti Leyton Orient és Lincoln City meccset, miután egy szurkoló rosszul lett a mérkőzés második félidejében.
Megerősítették, hogy a Leyton Orient szurkolója meghalt, miután kedd este újraélesztették a pálya szélén - írja a Mirror. A portál szerint a mérkőzést lefújták, a mentők kiérkezéséig pedig a szurkolók próbáltak segíteni a férfinek. A helyi mentőszolgálat közleményében azt írják, hogy a mentők 4 perc alatt kiértek a helyszínre, de már így sem tudtak segíteni a szurkolónak.
A hazai csapat a mérkőzés 82. percében 1-0-ra vezetett, amikor a szurkolók a keleti lelátóról a pályára rohantak, hogy figyelmeztessék a játékvezetőt. A meccset az egészségügyi vészhelyzet miatt abbahagyták. Úgy tudni, a férfi szívinfarktus következtében halt meg. A Leyton Orient részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, valamint köszönetet mondott a többi szurkolónak, akik segíteni próbáltak.
E bajnokságban pontot sem szerzett az FTC a Paks ellen.
Ha zsinórban negyedszer is legyőzi a Fradit a Paks, Bognár lesz az új csúcstartó.
Minden az utolsó két fordulóban dől el Gulácsi Péteréknél.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre