2012-ben egy budapesti pizzériában kapott új lendületet Marco Rossi kátyúba ragadt edzői pályafutása. Tizenegy év elteltével világszerte csodált szövetségi kapitányunkként tett magyar állampolgári esküt.
Összegyűjtöttük Marco Rossi új, magyar élete 11 legemlékezetesebb momentumát: ennek az időszaknak a legfőbb történéseit, sikereit, nyilatkozatait. Vagyis 11 indokunk van arra, hogy miért egy közülünk.
Az olasz sokadosztályú edzők kiszolgáltatottságát megelégelve Rossi már csak egykori genovai csapattársa és jóbarátja, Roberto Mancini játékosmegfigyelőjeként segítette a Manchester Cityt, és a bátyja könyvelőirodájában készült dolgozni, amikor 2012-ben egy régi olasz barátja, Pippo Andrássy úti pizzériájában rálelt a Honvéd. A legutóbb 19 éve dobogós kispestieket rögtön az első szezonjában bravúros bronzéremig vezette az NB I-ben.
Egy visszaesés után önként távozott, de 9 hónap szünet után, 2015 elején visszahívták Kispestre. A Ripostnak nyilatkozva zokogásban tört ki, amikor imádott nagyapjáról, Ginóról és magyar foci-szeretetéről mesélt.
– Gyerekkoromban sokat áradozott a Honvédról és a magyar válogatottról – mesélte akkor patakzó könnyeit törölgetve. – A repülőszerencsétlenségben odaveszett „Grande Torinót” a későbbi „nagy Honvédhoz”, legjobbját, Valentino Mazzolát pedig Puskás Ferenchez hasonlította. Hihetetlen csoda volt, hogy életemben először pont ennél a nagy múltú klubnál kaptam edzői munkát külföldön.
A 2017-ben a kiesőjelöltnek jósolt Honvéddal a többszörös anyagi fölényben lévő FTC-t és az utolsó forduló „aranymeccsén” felülmúlt Videotont is megelőzve, 24 év után nyert bajnoki címet. Még az ünneplés éjjelén, a szurkolóktól megható búcsút véve („Bajnokok lettünk, így kapok egy fejezetet ennek a fantasztikus klubnak a történelemkönyvében”), a csúcson távozott Kispestről.
A „legmagyarabb” szlovákiai klubnál, a Dunaszerdahelyi AC-nál kötött ki, és ott is működött a Rossi-mágia: a felvidékieket dobogós helyre és 25 év után nemzetközi kupaszereplésre vezette.
2018. június 19-én Rossit kinevezték a melléfogásnak bizonyult belga Georges Leekens helyére, a magyar válogatott szövetségi kapitányának.
„Magyarország a második otthonom, hat évig itt éltem, és éreztem az emberek, a szurkolók megbecsülését. Ki vagyok én, hogy nemet mondjak a válogatottnak?” – tette fel akkor a költői kérdést a DigiSportnak nyilatkozva.
2018 őszén finnországi vereséggel kezdődött a kapitányi eredménysora. Akkor senki sem gondolta, hogy máig 55 meccsig jut, és már csak Baróti Lajos (117), Sebes Gusztáv (69) és Mészöly Kálmán (61) előzi meg az örökrangsorban. Eddig 12 döntetlen és 16 vereség mellett 27 meccset megnyert nemzeti tizenegyünkkel.
A válogatott kispadján hamar országos megbecsülést vívott ki, de a honvédosok azóta is a tenyerükön hordják. "Meghekkelték" egy dunaszerdahelyi sajtótájékoztatóját; falfestményen örökítették meg egy szurkolói pubban; visszatért már közönségtalálkozóra a Bozsik Arénába; a 2019-es Üllői úti Magyar Kupa-döntőre (1-2 a Vidi ellen) a Boráros térről átvonuló több ezres Kispest-tábor pedig a Soroksári úton „szerenádozott” Rossinak, aki lakása erkélyéről integetett a feleségével, Mariellával együtt.
A Rossi-féle válogatott több szép sikere közül is kiemelkedik a 2021-es, Anglia elleni idegenbeli 4-0-s diadal a Nemzetek Ligája élvonalának „halálcsoportjában”, amelynek első helyét végül csak az olaszok elleni utolsó meccsen buktuk el. Sokan ezt már az Aranycsapat 1953-as, sporttörténelmi 6:3-as győzelméhez (az „Évszázad mérkőzéséhez”) hasonlítják.
Az utóbbi években anyagilag és szakmailag is kecsegtető állásajánlatokra mondott nemet. Kikosarazott szaúdi pénzeszsákokat éppúgy, mint angol Premier League-csapatot.
„Magyar szövetségi kapitánynak lenni nem pénzkérdés a számomra. Háromszor, négyszer több pénzt kereshettem volna máshol. De Magyarország megadta nekem a lehetőséget, hogy rendes vezetőedző lehessek. Ha nincs ez a lehetőség, elképzelhető, hogy valamelyik híd alatt lennék Olaszországban. Az érzéseim mindig is különlegesek lesznek Magyarország iránt” – mondta.
A részben Budapesten rendezett Európa-bajnokság előtt is exkluzív interjút adott lapcsoportunknak.
„Néhai nagypapám kötődése miatt is mindig különösen sikeres akartam lenni a magyar futballban. Mielőtt idejöttem, már szerettem ezt az országot, de mióta itt élek, egyenesen imádom! Edzőként mindent Magyarországnak köszönhetek” – mondta akkor, hozzátéve: igyekszik elsajátítani a rendkívül nehéz magyar nyelvet, a pörgős és motiváló olasznál visszafogottabb himnuszunkról pedig így fogalmazott: „az számít, hogy legbelül mit jelent az embernek. Az összetartozás érzését fejezi ki. Amikor kimegyünk a pályára, és felemelt fejjel, büszkén, hangosan együtt elénekeljük, akkor egész Magyarországot képviseljük. Ez a legfontosabb.”
Szövetségi kapitányunk 30 éves fia, az olasz vízilabda-válogatott keretébe is meghívott Simone Rossi idén szerződött az OSC-hez, szeptemberben ő lett a hónap játékosa.
Sikeres pólós tehát, de nem csak gyerekkorában készült focistának, a visszavonulása után is futballedzőként akar dolgozni édesapja mellett (az UEFA B-licences képesítése is megvan már).
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre