RETRO RÁDIÓ

„Elszorult a torkom” – telefonon hívták a magyar olimpiai bajnokot





Már csak egy lépés kell, s a kenus is a nemzet sportolója lesz.



Megosztás
Szerző: sk
Létrehozva: 2023.02.10.
nemzet sportolója

Szinte megállás nélkül csörgött a telefonja a kenus olimpiai bajnoknak, miután kiderült, hogy néhány nap múlva – ha a kormány is rábólint a javaslatra – már hivatalosan is Vaskuti István lesz a legújabb tag a nemzet sportolói között. Lapunknak elmondta, nagy tisztelettel és még nagyobb örömmel fogadta a hírt, és miután minden hívást fogadott, az üzenetekre válaszolt, álomra hajtotta fejét.

Vaskuti István, Fotó: Nemzeti Sport

– Nagyon jól aludtam, frissen ébredtem – mondta. – Bevallom őszintén, amikor bekerültem a lehetséges „győztesek” közé, már reménykedni kezdtem abban, hogy nyerhetek. Amikor megcsörrent a telefonom és Schmidt államtitkár úr közölte velem a hírt, kicsit elcsuklott a hangom, amikor megköszöntem, majd amikor a másik Schmitt, Pál úgy üdvözölt: isten hozott a csapatban, elszorult a torkom is.

Vaskuti elárulta, hogy már megköszönte a kajak-kenusok védőszentjének, hogy mellette állt, bár Szent Jupát mindig segítette őt, soha nem hagyta cserben.

– A megtisztelő címet nem csak én kaptam, hanem az egész magyar kajak-kenu sport – folytatta. – Harminc-ötven éve szállítjuk a jobbnál jobb eredményeket, igazi sikersport a mienk. Különleges érzés, hogy én lehetek a tisztelt társaságban az első kajak-kenus, mondhatni úttörő lettem ismét.





 





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás