
Húsz százalék esélye volt a felépülésre, elvesztette a harcot a birkózó-legenda
30 sikertelen műtét után amputálták a WWE-legenda lábát.
Egész Brazília Pelét gyászolja, a háromszoros világbajnok legendát január 3-án helyezték végső nyugalomra. Neymar azonban a gyász helyett inkább a féktelen partizást választotta.
Ismét áll a bál Neymar körül, a 30 éves futballista ezúttal saját nemzetét, Brazíliát bosszantotta fel azzal, hogy finoman szólva sem tisztelte meg a tavaly december 29-én elhunyt legendát, Pelét. A háromszoros világbajnok temetését január 3-án, kedden tartották, a Paris Saint-Germain sztárja ezzel párhuzamban azonban inkább a francia éjszakai életbe vetette bele magát.
Neymar két hölgy társaságában vidáman énekelgetett, miközben Brazília könnyek között búcsúzott a 82 éves korában elhunyt legendától. A szurkolók dühét ez olyannyira kiváltotta, hogy valaki már odáig ment, hogy a Brazil Labdarúgó-szövetségnek el kell vennie a 10-es mezszámot a tiszteletlen szélsőtől és Vinícius Juniornak kéne adnia.
A Strasbourg elleni kínos kiállítása után egy újabb botránnyal folytatódik Neymar számára a világbajnokság utáni élet.
30 sikertelen műtét után amputálták a WWE-legenda lábát.
Ejtőernyőzés közben szívrohamot kaphatott.
A Liverpool korábbi bajnoka hamar alapember lett
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.