RETRO RÁDIÓ

„Nagyon izgultam” – a Fradi elleni parádéjáról mesélt a Vasas ifjú kapusa





Ha nem lenne idétlenség, akár viccelni is lehetne a nevével. Mindenesetre Uram János, a Vasas fiatal, 22 éves futballkapusa a védéseivel szeretne kitűnni.



Megosztás
Szerző: Burkovits Ferenc
Létrehozva: 2023.01.31.
Vasas Ferencváros

Uram János szombaton, az NB I idei nyitányán mindent meg is tett, hogy oda figyeljenek rá: nagy érdemei voltak abban, hogy a Vasas nem kapott gólt és pontot vitt el a Ferencváros otthonából.

Uram János
Uram János nem kapott gólt a Fradi ellen Fotó: Árvai Károly

Nagyokat védett szombaton, a Groupama Arénában Uram János, bosszankodtak is a szurkolók, elsősorban természetesen a ferencvárosiak, hogy nem láttak gólt az OTP Bank Liga 17. fordulójának mérkőzésén. A kapus a meccs után a Metropolnak elmondta, nagyon készült, sőt, izgult is egy kicsit, miután három nappal a mérkőzés előtt megtudta, hogy ő fog védeni, elvégre az Üllői úton fellépni nem kis mutatvány. Aztán, ahogy elkezdődött a meccs, már csak arra koncentrált, hogy amit lehet, védjen. Úgy látszik, mindent lehetett védeni.

„Hú, ez nagy dolog volt – magyarázta a kapus. – Hiszem és remélem, hogy a Fraditól elvett pont lendületet ad a folytatáshoz, hogy a végén aztán sikerüljön a bennmaradás. Sok jó játékosunk van, talán egyre inkább összeáll a csapat, és bár nem könnyű a sorsolásunk, lassan elkerülhetünk a veszélyzónából.”

Mi tagadás, Uram János lelkének is jót tett a Fradi elleni meccs. Mint mondta, egyébként sem duzzadó önbizalommal érkezett Békéscsabáról a Vasashoz, hiszen itt két kiváló vetélytársa is van. Jova Levente és Dombó Dávid egyformán kiváló kapus, velük kell megküzdenie a csapatba kerülésért, és csak utána jönnek a mérkőzések izgalmai.  

„Érzek magamban annyi erőt és tehetséget, hogy stabilan a nevemmel kezdődjön a Vasas összeállítása. Aztán mint távoli cél, ott lebeg valahol a válogatottság.”

Ha Uram János rendszeresen úgy véd, mint szombaton, a válogatottság sem elérhetetlen. Apró, folyamatos lépésekkel szeretne minél közelebb kerülni a címeres mezhez, hogy elsősorban ne neve különlegessége miatt emlegessék a pályákon.





 





Ezeket olvastad már?
„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

Kezdődik a szavazás az ország kedvenc tesitanáraira

Kezdődik a szavazás az ország kedvenc tesitanáraira

Marco Rossi a kiszemeltjei miatt kémkedett az ezüstmeccsen

Marco Rossi a kiszemeltjei miatt kémkedett az ezüstmeccsen

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás