RETRO RÁDIÓ

Pontokat bukott a Fradi, óriási Vasas-bravúr a Groupama Arénában





A címvédő és éllovas Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott sereghajtó vendégével, a Vasassal a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombat esti mérkőzésén.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.28.
Döntetlen

A zöld-fehérek immár hét kör óta veretlenek, míg a piros-kékek a bravúros pontszerzés ellenére sem mozdultak el az utolsó helyről. Bár a várakozásoknak megfelelően a Ferencváros irányította a játékot, azonban igazán komoly helyzetet a szünetig nem tudott kidolgozni a szervezetten futballozó Vasas ellen.

MMAEE, Samy; NOVOTHNY Soma
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az angyalföldiek szórványos ellentámadásai egy kivételtől eltekintve semmiféle veszélyt nem jelentettek Dibusz kapujára. A térfélcserét követően a Ferencváros nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, amit Besic keresztlécen csattanó lövése is jelzett. Ebben a periódusban teljesen beszorult a vendégcsapat, amelyet másodjára is a keresztléc mentett meg attól, hogy hátrányba kerüljön. 

Bár az idő múlásával csökkent a nyomás a Vasas kapuján, de így is voltak veszélyes lehetőségei a zöld-fehéreknek, akik mégsem tudtak betalálni. A hajrában ismét "egykapuzott" az Európa-ligában nyolcaddöntős FTC, de ezen a napon nem tudta feltörni a Vasas védelmét.

Az FTC-nek ez volt az első hazai pontvesztése a bajnoki idényben, az előző hét otthoni mérkőzését megnyerte.





 





Ezeket olvastad már?
„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás