RETRO RÁDIÓ

Szívbemarkoló! Megható módon emlékszik édesanyjára ifjabb Fekete László





Nagyon fájdalmas heteken van túl a kilencszeres erős ember világbajnok, akinek április 7-én hunyt el szeretett édesanyja.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.15.
megemlékezés

Menyhárt Erzsébet hosszan tartó betegség után halt meg, és bár fia lélekben már felkészült arra, hogy nem teljesülhet édesanyja utolsó kívánsága, a lelke mélyén remélte, anyukája szervezete nem adja fel a harcot és még láthatja, amint fellép a dobogó tetejére a natúr nemzetközi erős ember versenyén.

„Az anyukám többször is elmondta a betegágyán, hogy az a vágya, hogy egyszer még lásson élőben versenyezni. Úgy tervezte, a versenyen az első sorban ül majd, és láthat a dobogóra állni, de ez az álma már nem teljesülhet” – mondta a gyászoló fiú.

Ifjabb Fekete László szerint édesanyja fentről segíti

Műtét miatt nem versenyezhet

A tervekkel ellentétben ifjabb Fekete László a május 22-én megrendezésre kerülő Nemzetközi Erős Emberek utánpótlásversenyén nem mérheti össze erejét az ellenfelekkel a Dunaharaszti Sportszigeten, miután decemberben egy komoly operáción esett át.

„Gyűjtenem kell az erőt, mert hamarosan Londonba utazok, hogy megmutassam, még mindig én vagyok a legerősebb ember a világon. Nagyon nehéz így a felkészülés, de érzem, hogy édesanyám fentről segít és támogat” – tette hozzá ifjabb Fekete László, akivel legutóbb május elsején, Kozármislenyben találkozhatott a közönség. Ott megközelítőleg kétezer ember szurkolt neki a Nemzetközi Erős Emberek versenyén.

Megható megemlékezés

„Bár vasárnap nem versenyezhetek, úgy döntöttem, hogy az első sorban lesz egy szék, amin ott lesz édesanyám fotója, mert ezt a versenyt neki ajánlom” – árulta el a sportoló.

Tiszta Erős Emberek Utánpótlásversenye

Helyszín: Dunaharaszti

Időpont: Május 22.

Versenyszámok:

Golyóemelés

Traktorgumi-forgatás

Sziklacipelés

Koffercipelés

Súlypiramis

 





Ezeket olvastad már?
Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás