
„Felkavarodik az ember gyomra” – felzaklatta Varga Miklóst a pedofil tanár botránya
Az óbudai pedagógiai asszisztens diákokkal létesített intim kapcsolatot. Az ügy az egész magyar társadalmat mélységesen megbotránkoztatta, így vannak ezzel az ismert emberek is, akik nagyon fontosnak tartják, hogy megszólaljanak az ügy kapcsán.
Mint arról korábban már a Metropol is több alkalommal beszámolt, az óbudai Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa, a tanártüntetések egyik szervezője videóbejegyzésben dicsekedett el azzal, hogy 15 éves fiúval tart fenn szexuális kapcsolatot.
Dr. Bense Tamás gyerekorvos szerint még akkor is életre szóló pszichés károsodást szenvedett a diák, ha esetleg a 15 éves gyerek nem tudta mit csinál, és kíváncsiságból nyitott volt a szexre.
Ahogy telnek az évek, ezek a gondok nagyon-nagyon kemény pszichés vezetés mellett is, nagyon tartós problémát tudnak okozni. Meggyőződésem, hogy a szegény óbudai diákot is élete végéig elkíséri ez a problémakör
– mondta felháborodottan dr. Bense Tamás.

Bombaként robbant a történet
A ledobott bomba óriásit robbant és még azóta sem csillapodnak a kedélyek – írja a Bors. A pedofil iskolai dolgozó B. Zsolt a védtelen gyermekeket úgy tévesztette meg, hogy állítólag létrehozott egy privát Facebook- csoportot, ahol a fiúkat elvileg „fotózásra” tanította, azonban inkább volt arról szó, hogy a férfi visszaélt a hatalmával, a feltöltött fényképekre szexuális, esetenként obszcén megjegyzéseket tett. Lassan a szülők számára is nyilvánvalóvá vált a dolog, és követelték, rúgják ki a pedagógust, akinek az iskola felfüggesztette a munkaviszonyát.

„Meg kell védeni a gyermekeinket”
Nem csak a szülők körében volt nagy a felháborodás, a legtöbben elítélik a férfit, akinek szerintük nincs helye a közoktatásban.
Egész egyszerűen felkavarodik az ember gyomra ettől az egésztől
– kezdte a Borsnak Varga Miklós, aki próbálta visszafogottan kifejteni véleményét. – Minden normálisan gondolkozó ember elítéli ezt. Nekem már az is furcsa, hogy vannak, akik nem értik, mi ezzel a baj… Ez az egész ügy túlmutat ezen az egy eseten. Mert szigorítani kell a törvényeket, hogy az ilyen alakok megfelelő büntetést kapjanak. Meg kell védeni a gyermekeinket és magunkat!
Top hírek


Kellemes, verőfényes napsütéssel indul a hétvége

Hatalmas áttörés: Több mint 4000 éves, arannyal borított múmiát találtak
A feltárás során nemcsak szobrokat találtak.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre