
Semmi sem sikerül? Ez az égi jelenség keseríti meg az életed augusztus közepéig
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Emma Mendelssohn története igazi életleckét ad mindenkinek.
Csupán 15 éves volt Emma Mendelssohn, amikor először észrevette, hogy sárgás árnyalat jelent meg a bőrén. Az akkor San Franciscóban élő középiskolás lány még csak sejtette, hogy valami nincs rendben. Hamarosan azonban kiderült: ritka és életveszélyes betegséggel küzd, ami két májátültetéshez vezetett.
Emma először 2018 őszén került kórházba, miután bőre ismét sárgává vált, fáradtsága pedig elviselhetetlenné fokozódott. Vérvizsgálatok után közölték vele a döbbenetes hírt: mindössze egy hete van hátra, ha nem kap sürgősen új májat.
Azt mondták, vagy felkerülök a transzplantációs listára, vagy egy héten belül meghalok
– emlékezett vissza Emma.
Hétvégére találtak is számára megfelelő donort, és vasárnap megkapta az új szervet. Ezzel azonban nem ért véget a kálváriája. Hosszú hónapokat töltött kórházban, újra kellett tanulnia járni, mozogni, még az ágyban megfordulás is nehézséget okozott.
Emma második esélyt kapott az élettől, befejezte a középiskolát, majd a Colorado State Egyetemen folytatta tanulmányait. Azonban a bajok nem szűntek meg: a főiskola harmadik évében ismét jelentkeztek a régi tünetek, és kiderült, még súlyosabb állapotba került. Az orvosok egy rendkívül ritka állapotot, úgynevezett donor-mediált kilökődést diagnosztizáltak nála, ami azt jelenti, hogy a donor és a befogadó immunrendszere egymást támadta.
Emma hónapokon át fájdalmas immunterápiás kezeléseken esett át, és egy idő után kénytelen volt szembenézni a lehetőséggel: ismét májátültetésre lesz szüksége.
Azt mondtam magamnak: ha most meghalok, elégedett vagyok azzal, amit eddig megéltem
– vallotta őszintén.
Végül mégis az életet választotta, és alávetette magát a második transzplantációnak is. Felépülése most sokkal gyorsabb volt, mint az első alkalommal, és új célokat tűzött ki maga elé: TikTokon őszintén beszél a betegségről, a transzplantáció nehézségeiről, és mindennapjairól – írja a people.
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Harminc éven át tanulmányozták az elhunyt embereket adatait.
A csodadiéták helyett próbáld ki ezt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.