Íme az ország legmenőbb állatfarmja, magyar nő álmodta meg

Gyerekként egy dolgot tudott: felnőttként, állatokkal szeretne dolgozni. Bencsik Nikolett, a Nána Farm megálmodója törpenyulakkal, méhekkel és fürjekkel foglalkozik… 

A családi gazdaság előnyei

A szajoli családi házuk udvarán van a törpenyúl- és fürjtenyészet. Néhány kilométerrel odébb, a holt és élő Tisza között pedig a méhészet, a hamarosan nyitó vendégház, a gyümölcsös és a konyhakert. Nikinek reggeltől estig minden perce be van osztva, hogy férjével együtt ellássa a gazdaságot. Mondhatni állandó pörgésben van, de azt mondja, ez mégis egészen más fajta rohanás, mint ami a városban van – írja a Fanny magazin. Sokkal többet dolgozik, mintha nyolcórás munkahelye lenne, de itt legalább a maga ura lehet, ráadásul az állatok, a természet közelsége nélkül nem tudja elképzelni a mindennapjait… 

Állatgondozás sok szeretettel

Niki, az anyai nagyszüleinek köszönheti, hogy már gyerekként megszerette az állatokat.
– Szolnokon nőttem fel – kezdi mesélni. – Nagyapámék tartottak kistestű jószágokat, tyúkot, nyulat, disznót. Minden nyarat náluk töltöttem. Nyolcéves lehettem, amikor húsvétra a testvéremmel együtt kaptunk egy-egy házi nyuszit. Onnantól fogva mindig voltak nyulaink. Már akkor is érdekelt minden, ami hozzájuk kapcsolódik, figyeltem őket, jegyzeteltem, naplót írtam róluk. Később volt egy lovas korszakom, több, mint tíz éven át díjugratásban versenyeztem. Azt mindig is tudtam, hogy majd állatokkal szeretnék foglalkozni. Azt hiszem, hogy az a csoda fogott meg, ami a születésükkel jár. Az, hogy egy mamának mennyire természetes, hogy felneveli a picijét. No, és a cuki kicsinyekről ne is beszéljünk. Főiskolás koromban, az egyik évfolyamtársamtól kaptam egy örökbefogadott törpenyulat ajándékba. Ezzel kezdődött el hobbi szinten nálam a tenyészet. Hasonló véletlennek köszönhetően jött be a méhészet is az életembe. Az akkori párom testvére kitalálta, hogy beszerez két méhcsaládot. Mivel nagy területünk volt, nálunk rakta le őket. Otthon voltam az első kisfiammal, és egy idő után a sógornőm elmaradozott, így engem kért meg, hogy menjek ki a kert végébe és nézzek meg valamit a méhekkel kapcsolatban. Később már egyáltalán nem jött ki, és én csináltam mindent. A kezembe került egy ingyenes méhész tanfolyam szórólapja. Elvégeztem, mert úgy voltam vele, hogy ha már ránk maradt ez a pár méhcsalád, akkor jó lenne érteni hozzá. 

„30 nyulunk, 500 fürjünk, 100 méhcsaládunk van”

Odáig nőtte ki magát a történet, hogy ma már ez a fő területük, száz méhcsaládjuk van, és mindenféle terméket készítenek belőle, például méhviasz gyertyákat, méhviaszos kendőket. Amikor idejük engedi, igyekeznek jótékonykodni, például nyuszisimogatást, mézes reggelit szerveznek óvodás és iskolás gyerekeknek. Niki büszke rá, hogy 2022-ben megnyerték az „Év vállalkozója Szajolért” díjat, tavaly pedig a termékeik bekerültek a helyi értéktárba.

– Amikor régen először kipergettük az első adag mézet, ötkilós vödrökbe töltöttük – emlékszik vissza. – Nagyon meglepődtünk, hogy ezek az apró jószágok mennyi mézet termeltek. Lenyűgöző, hogy amikor kinyitok egy kaptárt, 20 ezer méh duruzsol benne és mindannyian tudják a dolgukat. A fürjek pedig úgy jöttek be a képbe, hogy szerettünk volna tojást saját részre, de régi emlékek miatt, én nem kedvelem a tyúkokat. Egy idő után annyit tojtak a fürjek, hogy sok volt nekünk. Most ott tartunk, hogy van 500 fürjünk, és rengeteg terméket árulunk, a kelteni való fürjtojástól, egészen a feldolgozott, pácolt fürjtojásig. Sok helyen tabu az állatok levágása, de aki állatokkal foglalkozik, annak ez az élete része. A férjem szokta levágni őket, de ha véletlenül nincs itthon, akkor kénytelen vagyok én is megtenni. Nem szívesen teszem, mindig bocsánatot kérek tőlük, hisz tojáskoruk óta ismerem mindet. Gyerekkoromban sokat sírtam, ha elveszítettem egy állatot, azóta természetesen megkeményedtem valamilyen szinten. 

Látogatható élményméhészet

Családi gazdaság lévén, minden munkát Niki és férje végez. Illetve, a 12 éves nagyfia az iskola mellett időnként besegít az állatok tisztán tartásában, tojások begyűjtésében. 
– Mi neveljük az állatokat, mi készítjük el a termékeket és mi is értékesítjük – meséli. – Ráadásul a férjem katona. Ha szolgálatba kell mennie, előfordulhat, hogy két hétig távol van, és ilyenkor rám hárul minden feladat. Állatokkal dolgozni nem könnyű. Egyszer azon idegeskedek, hogy nincs elég tojás és jönnének a vásárlók, máskor meg azon, hogy itt van háromnapi tojás, de nem keresi senki. Van, amikor azért megyek ki az állatokhoz, hogy megnyugodjak, és van, amikor bejövök azért, hogy megnyugodjak. Ez kemény fizikai munkával jár, a tápos zsákok akár 30 kilósak is, kimerítő tud lenni, de én ebben nőttem fel. Szerencsére édesanyám besegít a főzésbe, ő már nyugdíjas, így többek között abban leli boldogságát, hogy rendszeresen hoz nekünk főtt ételt. Van egy kis konyhakertünk, gyümölcsösünk, magunknak szinte mindent megtermelünk egész évre. Hamarosan nagy álmunk válik valóra, a tervek szerint, júniustól élményméhészetet tartunk. Az egyik telephelyünk a holt és élő Tisza ölelésében van. Négy év alatt felújítottuk a rajta levő kis házikót vendégháznak, építettünk mellé egy kemencét. Falusi vendéglátás a terv, az általunk készített ételeket kínáljuk, bele lehet majd nézni a kaptárakba, meg lehet kóstolni a mézet, sőt, közös munkákat is végzünk, például felkötözzük a paradicsomot, vagy leszedjük a gyümölcsöt. Így mindenki belekóstolhat, hogy milyen is az élet egy gazdaságban: fárasztó, mégis megnyugtató.