
Tudtad? Már ilyen fiatalon romlani kezd a szív állapota
Még nagykorúságunk előtt veszélybe kerülhetünk.
Mindig lehet rájuk számítani, csupa szív emberek, akiknek kicsordul a szíve. Persze ők sem tökéletesek, csak majdnem.
A csillagok mindig megmutatják az igazságot, nem lehet elbújni a bírálataik elől. Ezúttal azonban nagyon pozitív fényben tűnik fel 4 csillagjegy, vagyis azoknak a képviselői. Az Astronet összegyűjtötte az igazi angyali teremtményeket, ha te is köztük vagy, akkor igazán kedves, jószívű, jó ember vagy.
Lássuk!
Jóindulatú és kedves. A Bika jegy a Vénusz uralma alatt áll, és a jegy szülötte valóban sok kedvességgel közelít másokhoz. Szelíd és állhatatos, és nehéz kihozni a sodrából – persze ha sikerül, akkor nem éppen a legangyalibb arcát mutatja, de alapvetően nagyon jó szándékkal közelít mindenkihez.

Az őszinte segítőkészségben a Szűz a legerősebb. Lehet, hogy néha túlzásba esik, és beleszól olyasmibe is, ami nem az ő dolga, de abban biztosak lehetünk, hogy valódi jóindulat és segíteni vágyás van a tettei között. A Szűz nem szeret játszmázni, nyílt és becsületes. Ha valakit a szívébe zár, akkor tettekkel is bizonyítja szeretetét.
A legkedvesebb csillagjegy. Fontos neki, hogy harmónia uralkodjon a környezetében, és ezért mindent meg is tesz. Ő az, aki békét teremt, és összekapcsolja az embereket. Az igazságvágya is rendkívül erős, és nem megy el szó nélkül amellett, aki segítségre szorul.
A Halak jelében az összes 11 előző jegy tanulsága egyesül. Mindennel és mindenkivel együtt érez. Ez nem csupán empátia: nemcsak elképzeli, hanem át is éli a másik fájdalmát, ami persze nem veszélytelen… Fontos, hogy a saját jólléte legyen az első helyen, hisz csak ha jól van, akkor tud segíteni másoknak.

Még nagykorúságunk előtt veszélybe kerülhetünk.

Egy ritka genetikai mutáció miatt lehetséges mindez.

Mutatjuk, mely állatövi jegyekről van szó!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.