
Dupla pech a lefolyó eldugulása: ezt tedd, ha megtörtént a baj!
Nem elég, hogy nem folyik le a víz, kellemetlen szagok is társulhatnak hozzá. Jöjjön néhány tipp, ami segíthet elhárítani, illetve megelőzni a problémát.
A lefolyók eldugulása igen bosszantó, hiszen amellett, hogy nem folyik le a víz, kellemetlen szagok is társulhatnak hozzá. A Fanny magazin összegyűjtött néhány tippet, ami segíthet elhárítani, illetve megelőzni a problémát.

1. Kíméletes megoldások
A konyhában, illetve a fürdőszobában eldugult lefolyókat házi praktikákkal is megpróbálhatjuk kidugítani. Ha fél csészényi szódabikarbónát öntünk a lefolyóba, az lúgos tulajdonságainak köszönhetően feloldhatja a szennyeződéseket. Ezután öntsünk bele egy csésze fehér ecetet is és takarjuk le egy konyharuhával a reakció megfékezésére! Várjunk 15-30 percet a hatásra, majd vegyük le a konyharuhát, és forró víz beleöntésével óvatosan mossuk teljesen tisztára a lefolyót. Vigyázzunk, hogy az egyvelegből képződő gázokat ne lélegezzük be!
2. Házi készítésű keverék
Öntsünk a lefolyóba fél csésze szódabikarbónát, majd fél csésze frissen facsart citromlevet. Ezt követően dugaszoljuk le a lefolyót és hagyjuk, hogy a keverék egy órán át hasson a csövekben, majd öntsük le mindezt forró vízzel.
3. Mossuk tisztára
A mosópor nem csupán a ruha anyagán lévő zsírokat és olajokat bonthatja le, de a lefolyótisztításban is segíthet. Tegyünk belőle két-három evőkanállal egy fazék forró vízbe, majd öntsük a lefolyóba és hagyjuk állni 20-30 percig. Ezután még egy kevés forró vízzel öblítsük ki a maradék szennyeződést. Ha a víz ezt követően sem folyik le szabadon, előfordulhat, hogy meg kell ismételnünk a folyamatot.
4. A lefolyó orvossága
Gyógyszertárakban beszerezhetünk bóraxot, ami forró vízzel vegyítve segíthet elhárítani a dugulást. Egy fél pohárral lassan és óvatosan juttassunk belőle tölcsér segítségével a lefolyó csövébe, majd öntsünk rá két pohár forrásban lévő vizet. Hagyjuk hatni 15-20 perig, ezután öblítsük le újabb két pohár forró vízzel. Szükség esetén ismételjük meg. Arra vigyázzunk, hogy ne lélegezzük be a keverékből képződő gázokat!
5. Használjunk pumpát
Bizonyos esetekben pumpa használata is elegendő lehet. Helyezzük szorosan a lefolyónyílás köré, ezután az egyik kezünkkel fogjuk be a mosogató túlfolyónyílását. Ehhez használhatunk rongyot is. Ezt követően kezdjünk el pumpálni, majd öntsünk forró vizet a lefolyóba.
6. Szakértői segítség
A dugulás mértékétől és a probléma pontos okától függően előfordulhat, hogy a házi praktikák nem használnak. Ebben az esetben érdemes szakember segítségét kérnünk.
Előzzük meg a bajt! Így védheted ki a lefolyó eldugulását
1. Hatalmas segítség az apró szűrőbetét
Ha szűrőbetétet teszünk a konyhai lefolyóra, akkor megakadályozhatjuk, hogy mosogatás közben az apró ételmaradékok bekerüljenek a csőbe és később dugulást okozzanak. Ezzel a módszerrel a fürdőszobában is megóvhatjuk a lefolyót a belehulló hajtól. A mosdókagylón kívül a kádban, illetve a zuhanyzóban található lefolyócső nyílásához is elhelyezhetünk szűrőbetétet, ezzel elkerülhetjük, hogy a mosakodás közben belekerülő hajszálak dugulást okozzanak.
2. Tisztítsuk rendszeresen
Ha észreveszünk ételmaradékokat, illetve hajszálakat a lefolyóban, azonnal szedjük ki őket! Időnként érdemes forró vízzel átmosni a rendszert. Ne felejtsük el, hogy a kádak esetében is fontos a rendszeres tisztítás.
3. Lényeges a biztonság
Ha néhány hetente felforralt vízbe keverünk 5 evőkanál ecetet és a lefolyóba öntjük, megelőzhetjük a későbbi dugulást. Ebben az esetben érdemes néhány órára egy pohárral lefedni a lefolyó nyílását, és hagyni, hogy a keverék kifejtse hatását.
4. A kevesebb néha több
Ne használjunk túl sok mosogatószert, ugyanis az egyéb idegen anyagok bekerülése és a vízkő mellett a dugulások többsége abból ered, hogy túlzott mennyiségben jut a mosogatószerből a lefolyóba. Fürdés közben is igyekezzünk kevesebb tusfürdőt és sampont használni, hogy elkerüljük a kád eldugulását. Ezek a habzó anyagok ugyanis könnyen lerakódhatnak a csövekben, és a hajszálak is megtapadhatnak bennük.
5. Öblítsük át az egészet!
A WC dugulását a nem megfelelő öblítési szokások mellett az is elősegítheti, hogy a modern tartályok kevesebb vizet használnak. Ha hetente 1-2 alkalommal beleöntünk egy vödör vizet a WC-csészébe, az megelőzheti a problémát.
6. Mit öntünk bele?
A konyhában sem mindegy, hogy mi kerül a lefolyóba. Ne öntsünk bele kávézaccot, olajat vagy zsírt! A tányéron hagyott ételmaradékoknak és a megtisztított zöldség, illetve hús darabjainak sem ott a helye. Ezek lehet, hogy néhány alkalommal még eltűnnek, de előbb-utóbb duguláshoz vezetnek.
7. Mosogassunk meleg vízzel
Habár sokan igyekeznek spórolni, ezért kevés, illetve langyos vagy hideg vízzel mosogatnak, ennek hosszú távon negatív következményei lehetnek. Ilyen esetben ugyanis nem oldódik fel a zsiradék. A meleg víz segít ebben, így csökken a dugulás esélye.
Top hírek


Így hat a Napjegyed a párkapcsolataidra - Ki illik hozzád csillagjegyed alapján?

,,51 évesen elértem álmaim alakját 9 egyszerű szabály betartásával"
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre