
Semmi sem sikerül? Ez az égi jelenség keseríti meg az életed augusztus közepéig
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Egy ritka, de annál fájdalmasabb betegségre figyelmeztetnek az orvosok. Az „öngyilkos betegség” néven is ismert kór hatalmas szenvedéssel járhat, épp ezért érdemes odafigyelni az ezt kísérő tünetekre.
Különösen nagy fájdalom előhírnökeire figyelmeztetnek az orvosok – adta hírül a Mirror. A kór, amelyet „öngyilkos betegség” néven is ismernek, olyan heves fájdalommal jár, hogy sok esetben a betegek inkább maguk vetnek véget a szenvedéseiknek, vagy legalábbis komolyan elgondolkodnak rajta.
A hivatalos megnevezése a betegségnek komplex regionális fájdalom szindróma (CRPS), és a feltételezések szerint a C-rostok sérülése miatt következik be, amely az egész testen átnyúlik. Pontos okát azonban eddig még nem sikerült megállapítani.
A betegség általában sérülést követően alakul ki, legyen az vágás, vagy éppen csonttörés. A sérült felületen érzett fájdalom ezt követően átterjed más területekre, akár az egész végtagra is.
A betegség legfőbb tünete az állandóan jelenlévő fájdalom, amely stressz, hőmérséklet-változás hatására tovább rosszabbodhat. A betegek emellett alvási nehézségekről, csontritkulásról, a haj- és a köröm állapotának megváltozásáról is beszámoltak.
További kísérő tünet lehet a bőrelváltozás, az ízületi merevség és duzzanat az érintett végtagban, valamint a remegés és izomgörcs. Ritkán, de előfordulhatnak még fertőzések és nyílt sebek a bőrön, illetve izomsorvadás is jelentkezhet.
Ez egyelőre még nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, ám az eddigi megfigyelések alapján nőknél jóval gyakrabban fordult elő, különösen 40 év alattiaknál, illetve a nagyon fiatalok és idősek körében már jóval ritkábban bukkant fel.
A betegségre nincs egyedülálló gyógymód, viszont a mihamarabbi diagnosztizálás, a fizikai rehabilitáció és a kognitív viselkedésterápia együttesen tünetmentességet eredményezhet. A hosszú távú gyógymód után jelenleg is folynak a kutatások.
Így hat a retrográd Merkúr a csillagjegyekre.
Emma Mendelssohn története igazi életleckét ad mindenkinek.
Harminc éven át tanulmányozták az elhunyt embereket adatait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.