
Aprók tánca a Kolompos Együttessel
Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös mulatságokon bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba.
Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös mulatságokon bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba.
Az 50-es években készült képek bemutatják azokat az örömteli, emberi pillanatokat, amelyek a háború után, a nagy szükségben is reményt adtak Magyarországon.
A Bélyegmúzeum egy vándorkiállítás számára összegyűjtött számos tudós ember arcképét ábrázoló, az elmúlt évtizedekben megjelent bélyeget néhány tablóra.
A magyar színház aranykorának csillagai. Előadó: Szebényi Ágnes színháztörténész, múzeumpedagógus.
A dalszövegek versként való elmondása hidat hozott létre a zeneimádók és a költészet szerelmesei között.
A felcsendülő zenék az előadás során élőben szólalnak meg és segítenek megismerni a megjelenő állatokat.
Bárkinek a szekrényében lapulhatnak olyan megunt vagy már nem használt, de még hasznosítható holmik, amelyeket mások örömmel vennének.
Előadó: Simon Gábor – mentálhigiénés szakember.
A sorozat a 2000-ben alapított Nemzet Színésze címet viselő művészeket mutatja be és idézi meg.
Az új sorozat a 2000-ben alapított, Nemzet Színésze címet viselő művészeket mutatja be és idézi meg, vetítéssel színesített előadással.